Promóciók
Ha a Balatonra készülsz idén, az alábbi új helyet mindenképp látogasd meg: romantikus és minden képzeletet felülmúl

Ez is érdekelhet



Promóciók
Töltődj fel a sloggi új, innovatív AW23-as kollekciójának segítségével

Promóciók
6 ok, amiért nem tudsz megszabadulni a pattanásoktól! Eláruljuk a sorsfordító megoldást

Promóciók
Csábító színek és csillámló metál: az őszi-téli cipőtrendek minden szívet meghódítanak

Promóciók
5 fehérnemű, ami a te ruhatáradból sem hiányozhat

Promóciók
Így ápold ősszel a bőröd a Helia-D újgenerációs termékcsaládjával!
Balatonfüred a Balaton északi partjának fővárosa, amellett, hogy a kultúra városának is nevezik. Nem véletlenül terjedt el róla mindez, hiszen az egyik legnépszerűbb település a magyar tenger partján, illetve itt élt és alkotott többek között Jókai Mór is, aki a füredi villájában írta egyebek közt Az arany ember című regényét. Vörösmarty Mihály, Jászai Mari és Kossuth Lajos is szívesen látogatta ez a vidéket, ők pedig ilyenkor a Nagyvendéglőben szálltak meg, amit ma már Anna Grand Hotelként ismerünk.

Mindig izgalmas olyan helyre érkezni, ahol előtte még sosem jártunk, így volt ez az Anna Grand Hotellel is, amit Balatonfüredre érkezésünkkor mindig meglátogattunk az utóbbi években – mindeddig azonban csak kívülről csodálhattuk. Most viszont lehetőségünk nyílt arra, hogy két éjszakát eltöltsünk ennek az impozáns szálláshelynek az egyik felújított szobájában, ami nemcsak csendes volt, de tökéletes arra, hogy kipihenjük a hét fáradalmait és újult erővel készüljünk a következőre.

A szálloda 200 éves múltra tekint vissza, a tulajdonosváltással pedig megérett arra, hogy kívülről-belülről megújuljon és modernné váljon, miközben nem veszíti el a megszokott báját és pompáját, miközben luxusérzetet biztosít. Csütörtök esti érkezésünk után mosolygós és kedves arcok fogadtak a recepción, akiktől megkaptuk a superior franciaágyas szobánk két kulcsát, mely az első emeleten helyezkedik el. Tágas, lenyűgöző, modern térbe csöppentünk, magas franciaággyal, légkondival, LED TV-val, szobaszéffel, minibárral és Nepresso kávéfőzővel felszerelve.

A fürdőszobáról is elmondható, hogy mindent megtalálunk benne, amire csak szükségünk lehet: tágas zuhanykabint, prémium törölközőket, fürdőköntösöket, sőt még egy állítható színhőmérsékletű tükör is gondoskodik arról, hogy mindig jó színben lássuk magunkat. Már maga az ott tartózkodás is egy élmény, amit csak fokozni tudott a háromfogásos vacsora, ami különleges fácánerőlevesből, borjúszűz érméből és csokoládé mousse-ból állt. A vacsit egy minőségi pezsgőket felsorakoztató kóstoló zárt, amire a Bistróban került sor, ahol az elektromos kandalló és a megfelelően rétegzett fények csak fokozták a hangulatot.

Másnap a sajtótájékoztatón kiderült, mennyi gyönyörű termet rejt még magában az impozáns épületegyüttes, amely 105 szobát foglal magába, emellett található benne egy wellness részleg, egy 300 fő befogadására alkalmas díszterem és más közösségi terek is. Mindenütt a legfinomabb anyagokkal és színek tökéletes harmóniájával találkozhatunk, ami azonnal rabul ejti az ide érkező vendéget. Az Anna Spa felújításának befejezésére még várnunk kell, ahogy a lakosztályok sem készültek el egyelőre, ám még így is iszonyatos tempóban, mindössze 6 hónap alatt sikerült felújítaniuk a közösségi tereket és a szobákat.
Mint kiderült, a hotelnek nagykövete is van, aki nem más, mint Epres Panni. Panni a sajtótájékoztatón elmondta, az átalakítás kezdete óta hetente leutazott Balatonfüredre, hogy testközelből láthassa a változást, miközben ő maga is megannyi ötlettel látta el a tervezőket és kivitelezőket.
Epres Pannira nemcsak a promóciós feladatok ellátásában számítottak, hanem a piperecikkek kiválasztásában, az enteriőrök színvilágának megálmodásában, sőt még az alkalmazottak uniformisának megtervezésében is segédkezett, és nagyon élvezte a munkát, ami január elején kezdődött. Farkas Dóra, a belső átalakítás koordinátora elárulta, hogy nagy kihívással néztek szembe:
„A hotel átalakításának legnagyobb kihívása a műemlék épület jellegének megőrzése mellett a belső terek modern, luxus környezetbe való áthelyezése volt. Az újragondolt styling során kiemelten fontosnak tartottuk a legmagasabb szintű komfort érzet biztosítását, amely a terek újragondolásánál is prioritást élvezett. Ennek tükrében álmodtuk meg az Anna Grand royal lakosztályt, mely grandiózus méreteivel és unikális anyaghasználatával új távlatokat nyit a Balaton térség turisztikai piacán.”
Az új szállodaigazgató, Bartos Balázs is úgy fogalmazott, hogy szakmai szempontból kihívást jelentett számára a pozíció, ám egyben megtiszteltetés is egy ikonikus szálloda vezetői feladatát ellátni:
„Örömmel hozzuk el a luxust és az ehhez tartozó életérzést ebbe a csodálatos épületbe és kollégáimmal közös célunk ezt minél több vendéggel megismertetni a jövőben.”

Az igazgató azt is elárulta, hogy 4 csillagos superior besorolásra hajtanak, amire nagy eséllyel pályázhatnak a kifogástalan ételek és lenyűgöző, kifinomult designnal rendelkező belső tereket látva. A szálloda története az évek alatt egybefonódott a hagyományőrző Anna-bállal, ahogy a modern Miss Balaton gáláival is. Mindez a kettősség, a régi pompa megőrzése és az új luxusérzés biztosítása már az épületbe belépve is érződik.
Az itt töltött idő alatt a svédasztalos reggelik is hozták a vacsoráknál és ebédeknél megszokott minőségi szintet, amellett, hogy bőséges kínálatból választhattunk, minden pont olyan ízletes volt, mint ahogy kinézett. Külön élmény volt az étkezés, amit a pincérek odafigyelése és kedvessége csak fokozott. Egyebek közt fehérspárga krémlevest, háromborsos kacsamellet és lazacot is kóstolhattunk, de vérbeli édesszájúként a desszertek nagy kedvenceim voltak, kiváltképp a lime-os joghurt szelek, erdei gyümölcsös roppanóssal. Persze nemcsak a belső teret és a gasztronomóiai élményeket érdemes megemlíteni, hanem a kerteket is. A kívülről is látogatható elülső kert csodás látványt nyújt a szállodából és inspirálóan hat az ide érkező vendégekre. A belső, mediterrán udvar is hamarosan fontos szerepet kap: az új tulajdonos kulturális rendezvényeket szeretne majd megtartani benne.

Ha még több fotót szeretnél látni a hotelről, kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)

Promóciók
Elhoztuk az ősz legtrendibb arcápolási rutinját, amitől garantáltan újjászületsz

Szépség
Nem is gondolnád, mennyire egyszerű! 5 trükk, amivel sokkal tartósabb lesz a parfüm illata

Promóciók
Töltődj fel a sloggi új, innovatív AW23-as kollekciójának segítségével

Promóciók
6 ok, amiért nem tudsz megszabadulni a pattanásoktól! Eláruljuk a sorsfordító megoldást

Promóciók
Csábító színek és csillámló metál: az őszi-téli cipőtrendek minden szívet meghódítanak

Promóciók
5 fehérnemű, ami a te ruhatáradból sem hiányozhat

Promóciók
Így ápold ősszel a bőröd a Helia-D újgenerációs termékcsaládjával!
Teljesen felismerhettlen lett! Döbbenetes, mit tett az arcával Jennifer Lawrence
Sztárok színe-java jelent meg kedden délután a párizsi divathéten a Christian Dior bemutatóján.
4 ruhafazon, ami már nem lesz divatos idén ősszel - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
Természetesen a ruhatrendek is nagyon jól hozzák a tőlük vártakat, már csak az a kérdés, hogy te melyik ötletnek szavazol bizalmat!
Akkor és most: 7 gyönyörű sztár, aki felhagyott az állandó diétával, azóta pedig jobban néz ki, mint valaha
Ezek a női hírességek hosszas önsanyargatás után belátták, boldogabbak, ha a testük egy kicsit teltebb!
Egyre több híresség fogy le drasztikusan a cukorbetegeknek szánt injekcióval: Kim és Khloé Kardashiant is ezzel gyanúsítják
Az Atkins, a paleo és a keto után új fogalom került be a fogyókúrás szótárba: az Ozempic. Ez a kifejezés azonban nem egy étrendet, hanem egy cukorbetegeknek szánt injekciós gyógyszert takar, és ha nem az előírtaknak megfelelően alkalmazzák, számos súlyos mellékhatása lehet. Ennek ellenére rengeteg sztár fogy tűszúrással: ki beismeri, ki titkolja.
Hailey Bieber bugyiban lépett ki az utcára és olyan vagány, hogy te is ezt teszed majd
Ha meglátod Hailey Bieber szettjét, te is kedvet kapsz, hogy kipróbáld a nadrág nélküli trendet.