Filmkritika: Legendás állatok és megfigyelésük

...Lényegében ezen nőttem fel, és megszámlálni sem tudom hányszor álmodoztam a varázsvilág csodáiról kiskoromtól egészen kamasz koromig. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz a film "hopponálása", hiszen ezt térben és időben egyaránt megteszi. De milyen a varázsuniverzum Harry Potter és a megszokott szereplők nélkül? Eddie Redmayne Daniel Radcriffe hiányát tudja pótolni?

2016 november vége felé közeledünk és végre láthattam az általam talán legjobban várt filmet az évben. Hogy megérte-e?! Abszolút. Többet vártam tőle? Természetesen. Csalódott vagyok? Nem, hogyan lennék?! Persze, hogy többet vártam, mindig többet várok a kelleténél. Ez a mozi viszont egy kellemes élményt nyújt mindenki számára, aki valaha is kedvelte a varázsvilágot, hiszen újra átélhetjük a csodát amit eddig csak a Harry Potter tudott éreztetni.

J.K. Rowling ismét becsempészte életünkbe a varázslatot. Talán nem is a Roxfort, hanem az írónő lenyűgöző fantáziája hiányzott ennyi éven keresztül a mozivásznakról. Nem túl komoly, nem túl gyerekes -valahol a kompromisszum felé törekszik a gyermeki ártatlanságával és kellemes nosztalgiát nyújt.

A Harry Potter filmek egyértelműen érdekesebbek voltak azoknak, akik olvasták a könyveket, hiszen azok a figurák könyv alapján éltek csak igazán. Ám ezzel a filmmel ez nincs így. Rowling is direkt csak filmnek írja. Mindenkinek újdonságot jelent, fogalmunk sincs a fordulatokról és titkon reméljük, hogy kapunk majd egy komplexebb képet az egészről.

Tulajdonképpen aki nem kedvelte annyira a Roxforti mizériát, még annak is egész izgalmas lehet. Hiszen majdhogynem köze sincs az eredeti filmekhez, de azért igyekszik hozni a mércét. New Yorkban játszódik, 1926-ban- elkezdődik egy globális expedíció ami már az elején furcsaságnak minősül, és titkon örülünk, hogy végre kiléptünk a varázslóiskola falai közül. Ahhoz képest, hogy 90 évet hopponáltunk, mégis modernnek hat az egész. New York forgataga a 20-as években, ami ezt az érzést megadja.

J.K. Rowling - aki először vállalta a forgatókönyvírói tevékenységet - és a HP filmekről már ismert David Yates – az utolsó négy Harry Potter film rendezője - mindamellett, hogy igyekeztek visszahozni a mágikus világot, mégis valami újat, és teljesen megreformáltat kaptunk mi nézők. A hangulatához tökéletesen illő zenét James Newton Howard biztosította. Első körben nehezen indul be, hiszen mégis meg kell mutatni valami teljesen mást. Valójában úgy, mintha varázslósakkoznánk – megfontoltan és körülményesen.

Nekem hiányérzetem volt afelől, hogy kevés benne a mágia. Vártam új varázsigékre, de a hatás elmaradt. Ahogy a meghökkentő részek, az a kellőképpen felcsigázás és folyamatos figyelemfenntartás szintén, amit a Harry Potter meg tudott adni. Ez a film sajna nem annyira, de így is jónak sorolnám be. A címadó lények némileg kárpótolnak a Roxfort-nélküliség miatti hiányérzet kialakulásáért, hiszen teljesen új oldalról válik érdekessé az egész varázsvilág. Egyértelműen favoritnak szánták a kleptomán furkászt – ami egy mini kacsacsőrű emlősre hajazó lény, aki mindent ellop, ami csak csillog.

Eddie Redmayne pedig ismét titokzatosan bájos alakítást nyújtott. Imádom őt mint színészt. Szerintem simán lehetne ő az évtized színésze, annyira megragadja a néző figyelmét a játéka. Olykor-olykor nem is a történés az érdekes, és nem is a különleges részletek, hanem maga Eddie-azaz Goethius Salmander. Mondjuk az eddigi összes filmjében csodálatra méltó alakítást nyújt, de lassan kezdem azt hinni, hogy autista- amennyire kevés interakciót nyújt a kamerába- és amennyire az látszik rajta a vásznon, hogy egy teljesen más világban él. De pont emiatt izgalmas a jelenléte. Lehet sok volt neki a kábszi, amennyire flúgosnak tudja tettetni magát.

De hogy mégis kit alakít a vásznon?
A legendás bestiák iránti érdeklődés csíráját édesanyja plántálta belé, aki szenvedélyes hipogriff-tenyésztő volt. Göthe magizoológus. Azért utazott Amerikába, mert szabadon akarta ereszteni az egyik varázslényét Arizonában, hogy visszatérhessen a fajtájához. Na meg szeretett volna egy ritka tenyészállatot, ami golymók névre hallgat. De nem jut tovább New Yorknál és több bonyodalomba keveredik. Véletlenül elcseréli a varázslényekkel hemzsegő bőröndjét egy mugliéval és el is kezdődik a különleges kaland, ami már-már a Pokémon Go varázsváltozata is lehetne. Csak itt labda helyett bőrönd van.

Colin Farrell - aki a New York-i aurorok vezetője - alakítása egész üdítő, bár nem annyira jó, mint a magnixként emlegetett (a mugli amerikai megfelelője) konzervgyáros pék fickó (Jacob Kowalski), akit Dan Fogler alakít zseniálisan. Na meg ott van az Alison Sudol, aki a gondolatolvasó Queenie Goldstein szerepét töltötte be. Őket bármelyik Harry Potter filmben is el tudtam volna képzelni. Ellentétben a többi szereplővel. Mondhatni ők lettek a "legharrypotteresebb" és talán a legszerethetőbb karakterek is.

J.K. Rowling nemrég bejelentette, hogy nem 3, hanem 5 azaz ÖT filmből fog állni a Legendás állatok és megfigyelésük filmzuhatag. Alig várom, hogyan fog hatni az ifjú Dumbledore és persze Johnny Depp alakítására is kíváncsi leszek. Reménykedjünk benne, hogy nem a stúdió pénzhajhászásról fog szólni, hanem a részletgazdagság lesz terítéken és élményekben fogunk lubickolni. Végtére is, egy olyan főellenséget vezet be a film, aki méltó párja lehet "tudjuk kinek".

Ez egy új világ első hulláma, egy partra vetett hal, ami végül egy étteremben kötött ki, ahol mindenki meg akarja kóstolni, jól megrágni és emészteni. A cselekményre nem jutott elég idő, de aki rajongó az biztos imádni fogja és igazából imádná mindenhogy. A film után újra kedvet kaptam elolvasni a könyveket, szóval valamit mégiscsak jól csináltak a készítők.

Hogy tetszett?

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!