Promóciók
Épp annyi tavaszi cipőm van, amennyi szükséges – az alábbi 4 darab mindennel jól mutat
Forrás: Getty Images/Edward Berthelot

Ez is érdekelhet
június 10

Promóciók
Pump It Up! Hatásfokozó megoldások a mindennapi arcápolásban
Vannak, akik táskamániások, míg mások a cipőket gyűjtik előszeretettel, és persze létezik az a kategória is, aki hisz a kapszulagardrób fogalmában és abban, hogy a kevesebb néha több. Bár imádom a divatot, egy ponton rá kellett jönnöm, hogy sokkal többet ér, ha kisebb a kollekcióm, de klasszikus darabokból áll, amik nemcsak az idő próbáját állják ki, de a pénztárcámat is megkímélik a túlköltéstől. Így amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy nincs szükségem feleslegesen sok táskára vagy épp cipőre, akkor nemcsak a gardróbom lélegzett fel, hanem én is elkezdtem keresni azokat a darabokat, amik a legtöbb szettemmel jól mutatnak. Így ma már csak pár cipő alkotja a tavaszi kollekciómat, de mindegyik szuperül kombinálható. Mutatom, milyen darabokról van szó, ezekkel nem lehet mellélőni!
Szlingek alacsony sarokkal
Ezt a fajta cipőt azért szeretem, mert nagyon jól bevethető akár a hétköznapokban is, viszont a pár centis sarokmagasságával jó tartást ad és csinosabb lesz vele az összhatás, mint egy lapos fazonnal. Emellett a különleges eseményeken is megállja a helyét és gyakran zsebel be dicséreteket.
Tornacipő vagy sneaker
Természetesen a laza darabok sem hiányozhatnak a listáról, amik annyira népszerűek lettek az utóbbi években, hogy senki sem néz furcsán a másikra, ha egy csinos összeállításhoz egy fehér sneakert választ. Jól mutatnak akár egy kosztümmel is, de szoknyával is bátran kombinálhatók. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kényelmesek, így minden helyzetben megállják a helyüket.
Klasszikus loafer
Egy éve került a kapszulakollekcióm darabjai közé a loafer, ami időtállósága miatt folyamatosan jelen van a trendek között – most pedig fénykorát éli. Sokkal vastagabb a talpa, mint egy balerina cipőnek, így bátran viselhető a hűvösebb, záporokkal tarkított tavaszi napokon is, hiszen megvéd az időjárás viszontagságaitól.
Magas sarkú szandál
Ez a cipő szintén azért tartozik a kedvenceim közé, mert akár egy esküvőn is megállja a helyét, de a hétköznapokban is simán bevethető. Ha reggel úgy döntök, hogy csinosabban szeretnék felöltözni és tudom, hogy meleg lesz aznap, biztosan erre a cipőre esik a választásom.
És ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR szupermarketek már több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketek több mint 1100 akciós ajánlattal várják vásárlóikat

Promóciók
Légy a saját történeted hősnője! - Az Answear.LAB bemutatja a BE SHERO kollekciót

Promóciók
Pump It Up! Hatásfokozó megoldások a mindennapi arcápolásban
június 10
Egyszerűen imádjuk! Eva Longoria újra fellőtte a divattérképre az alábbi lenge nyári darabot
Eva Longoria egy poszt alatt bebizonyította azt, hogy miért is érdemes még mindig ebben a textúrában gondolkodni.
40 éve mutatták be a mozikban! Akkor és most fotók az E.T., a földönkívüli szereplőiről
Nézd meg, hogy néznek ki most az E.T., a földönkívüli csillagai!
Rubint Rella elárulta, miért kellett azonnal törölnie az egyik posztját
Idén Rubint Rella is bekerült a JOY Social Media Award Fitt kategóriájának jelöltjei közé!
A hableány trend letarolta a netet: megérkezett a mermaidcore
Készülj, mert a sellő-láz hivatalosan is a nyár legnagyobb durranása!
Magyar nők és férfiak megosztották a legfélelmetesebb Tinder sztorijaikat
Amióta megjelent a Tinder, sok szingli életét könnyítette meg, hiszen manapság talán ez a legegyszerűbb módja az ismerkedésnek.
Meg akartam kérni a barátnőm kezét, de véletlenül megtudtam, hogy hónapok óta csal az edzőjével
Szomorú történet következik...