A nap cikke

Meghan hercegné anyukája elutasította II. Erzsébet királynő felajánlását

Meghan hercegné anyukája ritka lehetőséget kapott II. Erzsébet királynőtől, ám ő végül mégis nemet mondott rá.

Új év, új élmények – az én fogadalmaim 2018-ra

Új év, új élmények – az én fogadalmaim 2018-ra
Nincs kép Lakatos Márk
Facebook
Viber
Twitter
Google+
Pinterest
Előfizetek
Idén rengeteg változásra számítok – biztos lesz jó is és rossz is, de igyekszem a „jó” felé billenteni a mérleget. Az tuti, hogy nem fogok kevesebbet dolgozni, de vannak fogadalmaim, amelyekkel remélem, egy kicsit lassabb, lazább lesz néhány napom. Elmesélem, miket fogadtam meg 2018-ra!

A nagyon szórakoztató Chrissy Teigen mindig kiválaszt valamit az év első napjára, amit már amúgy is csinált – így rögtön kipipálhatja a fogadalmakat, és nincs macera… Én azért ennél egy fokkal komolyabban veszem a dolgot, de nem túl komolyan, mert annak nincs értelme. Elsőként rögtön egy kedvencet írtam fel a listámra: főzni, főzni, főzni, és ez már nem feladat, hanem játék. Egyre többet főzök, ezt biztos észrevettétek az oldalamra kitett videókból és a nagy tévés versenyből, de persze szeretek sütögetni, főzőcskézni barátokkal, ismerősökkel is. Szorgosan jegyzetelem fejben az új fogásokat, amik megtetszenek, és amik saját kísérletezésekre inspirálnak. Mindfulness a főzésben – amikor mindent kikapcsolsz és teljesen átadod magad az alkotás élményének.

Főzés közben – ezt a jó szokásomat idén is folytatom ;)

Főzés közben – ezt a jó szokásomat idén is folytatom ;)

A második fogadalmam, hogy egy kicsit kiszakadok néha a városi pörgésből. Szeretem a nyüzsgést, sőt, de meg kell tanulni lazítani is – van, akinek ez nehezebben megy. Nem kell messzire utazni – bár imádom Párizst, Madridot, Lisszabont, Rómát –, itthon is fantasztikus kincsekre bukkanhatunk, sőt. Nemrég jártam egy olyan helyen, amit csak „vidéki kozmopolita butikhotelként” emlegetnek, és erről már amúgy is akartam nektek mesélni. Hát most őszintén, nem értem kiáltott ez a megfogalmazás?! ;)

A hely neve Hercegasszony Birtok, ami már önmagában nagyon drámainak hangzik. Meg is kellett tudnom a meséjét – remélem, ti is szeretitek a régi épületekről szóló érdekességeket! A kúria története az 1800-as évek végétől indul, a leghíresebb birtokosa pedig nem más volt, mint Lelbach Irén Dóra, aki 1937-ben kapta ajándékba a Körös túrtői holtága mellett elterülő 2 hektáros birtokot és a hozzá tartozó kastélyt. Irén volt az első felesége Habsburg Albrecht főhercegnek, akivel roppant érdekesen alakult a románcuk. A hölgy már férjnél volt, amikor megismerkedett a főherceggel, és közölte akkori férjével, a Magyar Királyság londoni nagykövetével, dr. Rudnay Lajossal, hogy szerelmes lett egy másik férfiba és az érzései viszonzásra találtak. Albrecht főherceg pedig családja tiltakozása ellenére vette feleségül a polgári sorból származó elvált asszonyt, amire nem nagyon volt példa az uralkodói családban. Skandalum, kiáltották a Habsburgok, és a feldühödött Frigyes főherceg kitagadta egyetlen fiát a családból és az apai örökségéből. A házasságot aztán 7 év együttélés után felbontották, és a feleség megkapta búcsúajándékként a mezőtúr–pusztabánrévei kastélyt, amit őszintén imádott.

Kép

Lelbach Irén és Albrecht főherceg
Ezért volt nagyon fontos a mostani tulajdonosnak, a Juhász családnak, hogy szerethető legyen a birtok új arca, de tiszteljék a hagyományokat is. A belsőépítész egy nagyon tehetséges hölgy, Lovas Cecília volt, aki a közösségi tereket modern elemekkel dekorálta, a szobák hangulatát viszont a természet közelsége, a vadászat romantikája vagy épp a harmincas évek világa ihlette. A kúria épületében 7 szobát alakítottak ki, amely mind más-más hangvételű – én itt szálltam meg –, az egykori istálló épületében pedig 10 apartman kapott helyet, fiatalosabb designnal (ide csak belestem, de nagyon tetszettek az apartmanok is). Ha szeretitek az olyan helyeket, amelyeknek van múltja, mégis van bennük egy kis modernség, akkor a Dél-Alföld egyedülálló gyöngyszemét ajánlom nektek is. Magnifico!

A Hercegasszony Birtok belülről
A Hercegasszony Birtok belülről

Hát még az ételek, amiket náluk ettem! Csak néhány képet mutatok, hogy lássátok, mire gondolok. ;)

A kedvenc ételeim a Hercegasszony Birtokon

A kedvenc ételeim a Hercegasszony Birtokon

A harmadik fogadalmam az volt, hogy még több olyan dolgot csináljak, amire büszke lehetek. Ez szerintem irtó fontos, és remélem, hogy nem csak nekem, de nektek is – szeressétek, amit csináltok. Fel is került a listámra egy hamarosan debütáló új színdarab a kaposvári Csiky Gergely Színházban, amelyhez én készítettem a jelmezeket, persze szuper segítők közreműködésével. A jó csapat a legfontosabb a jó munkához, úgyhogy ezt is felírom a listára: tovább építeni a szuper Lakatos Márk Lakatos Márk Stylist, Műsorvezető 377cikk 6galéria 1videó Még több róla -teamet! ;)

Az új darab szereplői

Az új darab szereplői

Ti milyen fogadalmakkal vágtatok neki az újévnek, Drágáim? ;)

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Tovább olvasok
Ezért kell a mézről is lemondani, ha IR-es vagy!

Nagyon fontos betartani ezt a szabályt!

Egy újabb hagyomány, amiben Katalin hercegné Dianát követi

Minden valószínűséggel te is sokszor bevetetted már régebbi ruháidat egy-egy sikeres szett érdekében és senki se mondta meg azt, hogy a rajtad lévő szuper összeállítás bizony nem mai darab.

Radics Gigi még sosem volt annyira gyönyörű, mint ebben a ruhában

Radics Gigi X-Faktoros szettjeit érdemes show-ról show-ra nyomon követni, de a fináléban viselt kreációhoz semmi sem fogható!

A cipőtrend, amiért megőrülnek Hollywood híres női

Hollywood népszerű trendjeit te is nyugodtan magadon viselheted: az elmúlt évek során például egyre több híresség szavazott a barna bokacsizmákra.

Meghan hercegné anyukája elutasította II. Erzsébet királynő felajánlását

Meghan hercegné anyukája ritka lehetőséget kapott II. Erzsébet királynőtől, ám ő végül mégis nemet mondott rá.

7 ajándékcsomagolási ötlet, hogy lenyűgözd a szeretteidet

Oké, tudjuk, hogy a csomag belseje rejti a lényeget, de az ajándékok borítása éppen olyan, mint egy szépen tálalt étel: már a látványtól izgatottak leszünk, hiszen sejteti mire számíthatunk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy hangsúlyt fektessünk a borításra is, nem csak a beltartalomra.

Sandra Bullock talán még sosem nézett ki olyan jól, mint tegnapi bemutatóján

Nemrég ünnepelte 54. születésnapját, de Sandra Bullock legutóbbi vörös szőnyeges megjelenésén mindenkit elkápráztatott!

Ezzel a karácsonyi koktél - előétel recepttel tuti sikered lesz

Az ünnepek alkalmával nem árt, ha van egy ilyen bombabiztos kombó a tarsolyodban.

12 kevésbé ismert titok, amit nem tudtál kedvenc karácsonyi filmjeidről

Lehet, hogy kívülről fújod az Igazából szerelem jelenteit, vagy ezer közül is felismered a kis Kevint, de az alábbi titkokat valószínűleg még így sem tudtad kedvenc karácsonyi filmjeidről.

Napi horoszkóp december 18.: a Bikák segítőkészségüket bizonyíthatják, a Vízöntőkre meglepetés vár

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg az egyes csillagjegyekből!

A teteje a lényeg – Ez az 5 legjobb variáció karácsonyfa csúcsdíszre

Noha sokat beszélünk a karácsonyfa dekorációjáról, a csúcsdísz valamiért mindig háttérbe szorul. Pedig ez a lényeg, a pont az I-n, a korona az ünnepen. Ezért igenis fontos, hogy jót válassz. Ebben segítünk most. Összeszedtük a legmutatósabb alternatívákat.

Miért repkednek pillangók a gyomrodban, ha szerelmes vagy?

Egy kapcsolat első néhány hónapjában biztos, hogy a fellegekben jársz. Azonban később is jól jön, ha vissza tudod hozni ezt az érzést. Mutatjuk, mit kell hozzá tenned.

Tűz volt a Sztárban sztár adásában

Kiderült, ki lett az ország legsokoldalúbb énekese 2018-ban, azonban az adás nem zajlott olyan egyszerűen.

Lakatos Márk újította meg Julia Child tárkonyos sült csirke receptjét

Isteni fogás, és még a zsebedbe se kell mélyen nyúlni, ha el szeretnéd készíteni. - Ez csak egy kis ízelítő a sok izgalmas fogás közül Márk izgalmas új receptkönyvéből.

Izgalmasnak ígérkezik Emma Watson új filmje: Itt az első fotó

Szuper szereplőgárdát válogattak össze Emma Watson mellé a Kisasszonyok című filmhez.

Miskovits Marci übercuki mentett kutyusokkal az oldalán hirdeti: A szőrme ideje lejárt!

A JOY Fur Free videósorozatának legfrissebb részében ezúttal Miskovits Marci mesélte el, miért ítéli el a szőrmét, és miért tartja különösen fontosnak, hogy az ember ne "nyírbálja" a környezetét. A videóban feltűnik két cuki mentett kutyus is, Viki és Pötyi, akik Nyírmadáról, hazánk egyik legszegényebb környékéről érkeztek, és gazdit keresnek. Ismerd meg az ő történetüket is!

Ismered már 2018 legtrendibb karácsonyi sütijét?

Minden évnek megvan a kedvenc desszertje a karácsonyi időszakra, idén egy színes finomság hódít.

Annyira megható! Egy kutya heteken át várta gazdáját porrá égett házuk helyén

A kaliforniai tűzvész során rengeteg állat tűnt el, így amikor egy gazdit arról értesítettek, hogy kutyája egykori otthonuk helyén várja őt, nem hitt a fülének!

5 hiba, amit sokan elkövetnek a mosásnál – És a ruhák látják kárát

Sokan azt gondolják, az alábbi dolgok nem annyira számítanak a mosásnál, de hosszabb távon a ruhákat is tönkreteheted velük.

Sarolta hercegnő pulóvere különleges jelentéssel bír - Te észrevetted a karácsonyi üdvözlőlapon?

Már pár napja kikerült a netre a királyi család idei karácsonyi üdvözlőlapja, azonban csak most vették észre a rajongók, milyen jelentéssel bír Sarolta hercegnő pulóvere.

JOY 12 LAPSZÁM

Csak 2940 Ft

A kereséshez kezdj el gépelni!
Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem