Van kiút? Szívfacsaró, miért maradnak sokan benne egy bántalmazó kapcsolatban

Az életösztön azt diktálná, hogy ha bármilyen kellemetlen helyzetben találod magad, akkor minél hamarabb próbálj meg szabadulni onnan. Ez vonatkozhat akármilyen szituációra, de akár kapcsolatokra is, legyen az hivatalos, szerelmi vagy éppen baráti. Van, akinél ez működik is, és a legkisebb problémára is megszólal a vészcsengő a fejében, és azonnal tovább áll, de van, aki marad. Mintha valamiféle bizarr függőség miatt még szeretné is ezt a helyzetet. Hiszen mi másért nem lépne?

Még nem fáj eléggé?

A pszichológiában létezik egy érdekes fogalom, ami a Stockholm-szindróma nevet kapta. Biztos ismerős neked is a történet, amiről a nevét kapta. 1973-ban egy félresikerült bankrablás során a rablók túszokat ejtettek és majd egy hétig éltek együtt velük a rendőrökkel körbevett bankfiókban, mire végül a hatóságoknak sikerült őket kiszabadítani. Az ilyenkor „normális” reakciónak gondolt gyűlölet és harag helyett az egykori túszok meglepő módon támogatásukról biztosították fogvatartóikat, olyannyira, hogy a hat túszból többen nem is akartak vallomást tenni ellenük, sőt, védőügyvédre gyűjtöttek a számukra, és volt, amelyikük évekig tartotta is velük a kapcsolatot a börtönbüntetésük alatt is. Ez a viselkedés annyira megdöbbentette a közvéleményt (és a hatóságokat is), hogy neves kriminológusokat és pszichiátereket kértek fel arra: adjanak valamiféle magyarázatot erre a jelensége. Nils Bejerot volt az első olyan szakember, aki használta a Stockholm-szindróma kifejezést, utalva ezzel a városra, ahol a nem mindennapi eset megtörtént. Azóta ezt használják azokban az esetekben, amikben az áldozat meglepő módon nem fordul az az agresszor ellen, hanem pozitív érzelmeket társít hozzá, magyarán hiába bántja a másik, ő mintha csak még jobban szeretné és ragaszkodna hozzá. Lehet erre legyinteni, és azt mondani, hogy az „ilyeneknek” biztosan valamiféle bajuk van, és hogy biztos nem is olyan rossz a helyzet, ha nem lép le, de ez a jelenség korántsem ennyire egyszerű. Ráadásul bármilyen elterjedt fogalomról legyen is szó, a Stockholm-szindróma nem szerepel a mentális betegségek között, így bár kívülről valóban nehéz megérteni, hogy mi játszódhat le ilyenkor valakiben, mégsem beszélhetünk kóros elmeállapotról, sokkal inkább egy túlélési stratégiáról van szó a szakemberek szerint, ami bár irracionális kívülről nézve, de az egyén számára (egy ideig legalábbis) működőképes.

forrás: Unsplash

Hétköznapi csatározások

Viszonylag ritkán kerül sor valódi túszdrámára, amiről az egész a nevét kapta, de a hétköznapi életben rengeteg olyan csapdának érződő helyzet és kapcsolat előfordul, amikor hasonló, ambivalens, azaz egymásnak ellentmondó érzelmeket élhetünk át. Megkockáztatom, hogy előbb-utóbb mindenki átéli az élete során valamikor, amikor olyasmihez ragaszkodik foggal-körömmel, ami vagy aki rossz számára, mégsem tud szabadulni tőle, vagy csak nagyon nehezen. A legkézenfekvőbb példa a párkapcsolat, hiszen ilyenkor alapjáraton is felfokozott érzelmi állapotról beszélünk, ráadásul szeretnénk a másik előtt minél jobb színben feltüntetni magunkat, alkalmazkodunk hozzá, lessük minden kívánságát, őt helyezzük előtérbe. Dr Joseph M. Carver klinikai szakpszichológus a Counselling resource szaklapban azt írja, hogy ha a pár másik fele nárcisztikus hajlamú, akkor képes úgy manipulálni, hogy az egész egy egyoldalú és bántalmazó kapcsolattá váljon. Nem feltétlenül kell kizárólag fizikai erőszakra gondolni: a szóbeli vagy éppen gazdasági (a pénzzel való manipuláció) is abúzusnak számít, és a testi sebek mellett hihetetlen lelki károkat is képesek okozni. A ragaszkodás és kötődés miatt pedig nagyon nehéz kimászni ebből a kapcsolatból, hiszen gyakran az áldozat sem tudja, hogy éppen bántalmazzák, csak azt érzi, hogy valami nem stimmel. Gyakori taktika az abuzáló részéről, hogy amint megérzi az áldozatának távolódását vagy ellenkezését, valami apró gesztussal, kedveskedéssel visszaédesgeti magához, így az egész játszma kezdődhet elölről. Hasonló módon működik a dolog nem szerelmi viszonyokban is, tehát egy gyerek-szülő vagy éppen baráti kapcsolat is válhat Stockhom-szindrómává a bántalmazott fél részéről. Ilyenkor fordul elő a szakember szerint az, hogy bár az eszünkkel tisztában vagyunk azzal, mennyire rossz is volt számunkra a másik, mennyire rosszul bánt velünk, mégis hiányzik, esetleg féltékenyek vagyunk az új párjára (akit szintén bántalmaz), és továbbra is szeretjük. Viszont nemcsak a magánéletben tapasztalhatjuk meg ezt, hanem akár professzionális környezetben is, a munkahelyünkön.

Meglepő helyen is támadhat

magyarázza Deliné Pőcze Erzsébet coach.

A folyamat a személyes szabadság és mozgástér erős korlátozásáig, akár megfosztásáig is fokozódhat, nem egyszer számonkéréssel jár, amely az étkezéssel eltöltött időitől a mosdóhasználatig bármire kiterjedhet. Szépen lassan megtanuljuk nélkülözni a minket megillető szükségleteket, és lemondunk az alapvető jogainkról.

A bántalmazó fél hatalmát a belénk plántált bizonytalanság érzéséből nyeri. A felmondás, szakítás mint opció gyakran fel sem merül, mert bár az elégedetlenséget meg tudjuk fogalmazni, ugyanolyan gyorsan meg is győzzük magunkat, miért érdemes mégis ragaszkodnunk a fennálló helyzethez.

forrás: Unsplash

Carver szerint fontos megértenünk, hogy mi miatt alakul ki a Stockholm-szindróma, hiszen ez a kulcsa annak, hogy tudjunk szabadulni is belőle. Gyakori tünet, hogy amellett, hogy pozitív érzelmeket táplál a bántalmazója felé, a környezetével, családjával, barátaival pont ellentételesen viselkedik: barátságtalan lesz, távolságtartó, esetleg a kapcsolatot is megszakítja velük, mert úgy érzi, hogy ők csak el akarják szakítani a szeretett személytől. A kutatók szerint négy közös pontot lehet felfedezni a névadó bankrablás és az abúzív kapcsolatok között, amelyek Stockholm-szindrómát okoznak. Az egyik legfontosabb, hogy a bántalmazó fenyegeti az áldozatot, aki abban a hitben van, hogy ha nem cselekszik úgy, ahogy kérik, akkor beváltják a fenyegetést. A másik, hogy mindig van valami (apró) kedveskedő gesztus a bántalmazó részéről az áldozat felé. Egy-egy bók, csokor virág, kedves szó, dicséret, amikbe a bántalmazott utolsó szalmaszálként kapaszkodhat. Bejön a kognitív disszonancia, ami annyit tesz, hogy megmagyarázzuk magunknak azokat a viselkedéseket, amik nem illenek bele a képbe, ezáltal racionizáljuk a cselekvését, és felmentjük a bántalmazót.

„Hozott virágot, tehát szeret, különben is az én hibám volt, hogy bántott.”
„Túl sok a stressz a munkahelyén, azért viselkedik így, különben áldott jó ember.”
„Igaza van a főnöknek, tényleg én vagyok a szerencsétlen, hogy még ezt sem tudom elvégezni.”

Tipikus az is, hogy a bántalmazó el akarja az áldozatot választani a barátaitól, családjától, hiszen akkor nem találkozik más véleményével, aki esetleg felnyithatná a szemét, hogy nem normális az, ami történik vele, illetve a negyedik, amikor az áldozat úgy érzi, hogy a menekülésre nincs esélye. A szakember szerint az egyik kulcsa annak, hogy szabaduljunk ebből a túszhelyzetből az, hogy tudatosítjuk magunkban: ez nem szerelem vagy szeretet, hanem a bántalmazó kontrollmániája. Nem szeretetet érez irántunk, csupán élvezi a felettünk gyakorolt hatalmát.

Rossz befektetés

Tanulmányokból kiderül az is, hogy a rossz kapcsolatokból azért is szabadulunk nehezen, mert túl sokat fektettünk bele, és úgy érezzük, hogy muszáj folytatnunk, bármennyire is rossz a helyzet, mert nem akarjuk „elbukni” azt a sok mindent. Hogy miről is van szó? Szakértők szerint olyasmiről, mint az idő. Minél régebb óta vagyunk egy helyzetben, annál kevésbé lépünk ki, mert nem akarjuk beismerni magunknak, hogy valami olyasmire vesztegettünk el éveket, ami nem volt jó számunkra. A másik ilyen az érzelem, hiszen olyan sokat sírtunk, nevettünk, aggódtunk, nem lehet, hogy nem volt értelme. A családi- és baráti kapcsolatok is ilyenek: megismerni a másik köreit, közös társaságot kialakítani, mind-mind olyasmi, ami befektetésnek számít, és nehezen mondunk le róla. Az életmódbeli, anyagi, illetve szexuális részét is fontos megemlíteni, hiszen gyakran az a fél, aki szeretne kiszabadulni a kapcsolatból, gyakran ezek miatt nem tud, mert fél, hogy elveszíti a megszokott státuszát, anyagi helyzetét, illetve fél, hogy nem talál későbbiekben intim partnert. Ezek miatt az áldozat gyakran nemcsak úgy érzi, hogy a kapcsolat, amiben van, teljességgel elfogadható, hanem egyenesen nélkülözhetetlennek tartja azt a túlélése érdekében. Ha esetleg magadra ismersz, akkor ne félj segítséget kérni a barátaidtól, családodtól, hiszen ők kívülről sokkal objektívabban látják a helyzetet és szeretetükkel, támogatásukkal képesek kilábalni a nehezített helyzetből is. Ha nagyon nehezedre esik, és több segítségre lenne szükséged, ne félj szakemberhez fordulni, hiszen a terápia segít feldolgozni a veled történteket és hogy ne kerülj ismét csapdahelyzetbe a jövőben sem. Ha pedig egy szeretteden veszed észre a tüneteket, akkor sose támadd le azzal, hogy a párja/munkahelye/főnöke milyen pocsék, és hogy hülye, ha benne marad ebben a helyzetben; helyette sokkal célravezetőbb, ha biztosítod a szeretetedről és támogatásodról, de kifejezed az aggodalmadat. A lényeg, hogy van kiút, bármit is mond a bántalmazó, csak fel kell ismernünk az ajtót, és – ha kell, segítséggel– átlépni rajta.

A toxikus kapcsolataink nem segítenek abban, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket. Itt az ideje megszabadulnod tőlük!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!