Mert 1952-ben hunyt el nagyapja, VI. György király, és ezzel édesanyja került a trónra, hovatovább Károlyt első helyre lépett a trónöröklési sorban. (Jelenleg Vilmos herceg áll a második, az ötéves György herceg pedig a 3. helyen.)
2. Nehéz gyerekkora volt, utálta az internátust
A walesi herceg volt a brit történelem első trónörököse, aki nem a királyi udvarban nevelkedett. Nyolcéves korában a hampshire-i Cheam Schoolba küldte édesapja, aki maga is odajárt és akinek az volt a meggyőződése, hogy a legjobbat teszi elsőszülöttjével. Károly azonban, aki amúgy is beteges és rossz tartású volt, szörnyű honvágyban szenvedett Cheamben, az első években többnyire a játékmackójával aludt és sokat sírt. Mégis öt éven át ott kellett maradnia, noha tájékoztatta a szüleit, hogy boldogtalan ott. Minderről a The Crown című tévésorozat külön epizódban emlékezik meg.
3. Ő volt az első brit trónörökös, aki egyetemi diplomát szerzett.
1971-ben a Cambridge-i Egyetemen szerzett bachelor végzettséget; antropológiát, régészetet és történelmet tanult. Később a mesterképzést is elvégezte.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a rettegett kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.