A New England Patriots sztárja és Bridget Moynahan színésznő három évig alkottak egy párt, mielőtt 2006-ban szakítottak volna. Tom gyorsan továbblépett és összekavarodott mostani feleségével, Gisele Bündchennel, de 2007 februárjában felröppentek a hírek, hogy Moynahan túl van az első trimeszteren. Mindkettőjüknek a kis John Edward Thomas Moynahan az első gyermeke, aki 2007 augusztusában jött világra. „Hagyománytisztelő lány vagyok, hiszek a házasságban, mindig úgy képzeltem, hogy férjem és családom lesz. Egy ideig nehéz volt elfogadni, hogy egyedülálló szülő leszek” – nyilatkozta Bridget később a Harper’s Bazaarnak.
Bündchen számára se volt egy fáklyásmenet ez a helyzet. „Egyik pillanatról a másikra a csapból is ez folyt, úgy éreztem, ez már nem is az én életem. Talán mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű időszak. De erősebbek lettünk tőle.” Gisele és Tom 2009-ben házasodtak össze és két közös gyerekük született (Benjamin 2009-ben, Vivian 2012-ben). Bridget pedig Andrew Frankel menedzserhez ment hozzá 2015-ben. A kisfiút azóta is közösen nevelik.
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a rettegett kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.
Bőrpanaszok és szívproblémák enyhítése? Ez csak kettő a lenmag 13 áldásos hatása közül!
Hallottál már napjaink egyik nagyon áldásos magjáról, a sokak által superfoodként emlegetett lenmagról? A világ egyik legősibb magjaként számon tartott növény felhasználása igen sokrétű, hiszen számos egészségügyi problémára kiválóan alkalmazható, tele van vitaminnal és rosttal, és a gasztronómiában és a ruhaiparban is előszeretettel alkalmazzák.