Férfiszemmel: Míg a halál el nem...

Ezt a levelet Merániai János fogalmazta meg, miután II. András felesége, Gertrúd nepotizmussal minimum vádolható tevékenységére reagálva a nagybirtokos urak felkeresték, hogy kikérjék összeesküvésükről, merényleti szándékukról a véleményét. Az érseket később bűnrészességgel megvádolták, de ügyesen megfogalmazott levele miatt felmentették a vádak alól. A trükk abban rejlett, hogy a kijelentését úgy fogalmazta meg, hogy vesszőkkel nem taglalta a mondatot, így az többféleképpen értelmezhető.

Ez a felvezetés az alábbi gondolataimmal nem, függ össze.

Két esküvőn voltam eddig idén. Az egyik egy hagyományos zárójelenet volt kedvenc rajzfilmhőseink történetéből, a másik pedig egy nem hivatalos eskütétel két szerelmes férfi között egy anyakönyvvezető által kijelölt önkormányzati tárgyalószobában (vagyis hivatalos élettársi, de nem házastársi). Előbbin a nyitótánchoz énekeltük a méltán híres Senorita című dalt Dávidommal (Barabás Dávid, zenész - a szerk.), mint amolyan díszvendégek, a MÁSikon pedig az a megtiszteltetés ért, hogy asszonnyal a vőlegény és a másik vőlegény tanúi lehettünk.
Dórit nem láttam amúgy gimi óta. Meg is lepett a felkérés, de meghatott a gondolat, hogy életének egyik legfontosabb napján az én hangomra akarják eljárni a ma már nem csak jövőbeli férjével házas életük első táncát. Csodálatos dolog osztozni más emberek örömén velük, vagy megosztani másokkal a sajátunkat.

Történt, hogy a kerti ceremóniát követően bevonult a násznép a vacsorához előkészített helyiségbe. Itt ismertük fel egymást az örömanyával, aki szerény gratulációm után kivirult arccal annyit mondott: “Most jöhetnek az unokák!”
És amilyen boldog gondolat volt ez, úgy csapott szíven a felismerés és jutott eszembe rögtön a másik eskütétel.
Ott vajon mik a hosszú távú kilátások? Mert azt tudom, hogy volt szó ott is gyerekről.

A nyilvánvaló akadályokon kívül sokat foglalkoztat a kérdés engem is, ahogy mostanság mindenkit, vajon ki, vagy kik alkalmasak a családalapításra. És milyen érdekes, hogy az ember valóban véleményt formál egy témában, ami normális esetben fel sem merül benne, de valahogy az akaratán kívül alárendelődik a mainstream érdeklődésnek. Hiszen a technológia korlátlan információáradata cunamiként söpri át az ember naivságból és jóhiszeműségből felépített mentális blokádjait.

Vajon mi alkalmasak vagyunk Zsuzsival? Meg tudjuk teremteni a szükséges feltételeket? Képesek vagyunk egy egészséges felnőtt embert nevelni majd egy olyan világban, ahol már sokkal könnyebben molesztálja az intimszférát a zajos külvilág? Vajon csak úgy tekintenek ránk családként majd, ha mi is oltár elé vonulunk és papíron is esküt teszünk egymásnak, hogy jóban, rosszban, szabadon, vagy diktatúrában?

Nézd meg a galériát is!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!