Promóciók
Bradley Cooper legújabb szerepe kedvéért még erre is hajlandó volt

Ez is érdekelhet
június 9
Ezt pedig legújabb filmjében is be fogja bizonyítani, amelynek ugyan még nincs címe, de annyi már biztos, hogy a 70-es évek Los Angelesében fog játszódni és a történet középpontjában egy középiskolás diák fog állni, aki híres gyerekszínész lesz. Bár Bradley szerepéről sem árultak el sok mindent, nagy valószínűséggel Jon Peters egykori hollywoodi fodrászt és producert fogja alakítani. Néhány jelenetet már fel is vettek a színésszel, akinek a haja és a ruhája mellett az is nagy feltűnést keltett a járókelők között, hogy nyakig locsolták művérrel.
Vagyis akcióból biztosan nem lesz hiány a készülő alkotásban, amelyet Paul Thomas Anderson fog rendezni. A zseniális filmkészítő nevéhez egyébként olyan filmek köthetőek, mint a Vérző olaj és a Magnólia. Bradley Cooper mellett pedig Alana Haim és Benjamin Safdie is szerepet kapott a produkcióban.
A színészről egyébként nemrég kiderült, hogy Jennifer Garnerrel randizgat, akivel már hosszú évek óta nagyon jó barátságot ápolnak egymással.
Ha kíváncsi vagy, mely sztárok szakítottak mielőtt összeházasodtak volna, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Légy a saját történeted hősnője! - Az Answear.LAB bemutatja a BE SHERO kollekciót
június 9
"Az a munkám, hogy nőket fürdetek." - Mi is az a hammam?
Az interneten virálissá vált egy videó, melyen egy férfi szappanos vízzel mosdat és masszíroz főleg fürdőruhás nőket. A meghökkentő videót nem tudni, melyik országban rögzítették, de a szituáció nem annyira meglepő, ha mondjuk egy török, vagy marokkói fürdőbe megyünk. Utána jártunk, mi is az a hammam.
Híres emberek, akik a rokonukkal kötöttek házasságot
A szerelmet nem lehet irányítani, főleg ha erős és igazi...
Híres magyar nők, akik eltitkolták a terhességüket
A sztárok előszeretettel szeretnek megosztani mindent az életükkel és a karrierjükkel kapcsolatban.
Egy fiatal influenszer megmutatta, milyen a női has a szülés után valójában - VIDEÓ
Az olyan sztárok, mint például Kylie Jenner simán lapos hasat villantanak két nappal szülés után. De hogy megy ez a valóságban? Mia megmutatta!
„Sírás a kamerák előtt és TikTok tánc az utcán” – az idősebbek szerint az alábbi dolgok a legcikibbek a Z generációval kapcsolatban
Nem fogták vissza magukat a válaszadók.
5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.