A férjem feladta értem az állását, hogy rám vigyázzon

Ez a cikk az Éva 2007. májusi számában jelent meg.

Mindjárt tudtuk, hogy lelki társak vagyunk. Azonnali felismerés volt. Nem az volt az első gondolatom, hogy „talán kialakul majd valami”, hanem rögtön az, hogy „most megütöttem a főnyereményt!”

Amikor összeházasodtunk, 26 évesek voltunk. Nagyjából attól kezdve, hogy megismertem Jean-Michelt, makacs arcüreggyulladással küszködtem. A betegség kellemetlen volt, de természetesen álmunkban sem sejtettük, hogy milyen viszontagságos éveket vetít előre. Alig találtuk meg egymást, máris súlyos próbatétel elé kerültünk.

Ez nem gyerekjáték
Házasságunk második évében, a dél-franciaországi tengerpart egy kisvárosában, Jean-Michel gyerekkorának színhelyén nyaraltunk. Az első néhány nap idilli boldogságban telt. Aztán szinte egyik pillanatról a másikra rettenetes betegség tört rám. Egy reggel arra ébredtem, hogy elöntött valami gyötrelmes influenza. Lázas voltam, azt sem érzékeltem, hogy hol vagyok. Gondolataim összekuszálódtak, a látásom elhomályosult, csak a lüktető fejfájást érzékeltem.

A következő napra annyira elerőtlenedtem, hogy lábra sem tudtam állni, Jean-Michel az ölében vitt le a lépcsőn. A karom, a kezem olyan gyenge lett, hogy megfésülködni sem tudtam. Képtelen voltam enni vagy akár csak a szememet is nyitva tartani. Rettenetes erővel zúdult rám a tehetetlenség, már nem is próbáltam küzdeni ellene. Inkább ágyban maradtam egész nap, abban a hiedelemben ringatva magam, hogy nagyon súlyos influenzát kaptam el, de nemsokára túl leszek a nehezén. A következő napok azonban nem javulást hoztak, hanem inkább további romlást. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy valami nagyon komoly baj van.

AZ IGAZ TÖRTÉNET AZ EVAMAGAZIN.HU OLDALON FOLYTATÓDIK!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!