Promóciók
Csak nálunk láthatod: pillants bele a Kisasszonyok lebilincselő jelenetébe, ami Florence Pugh-nak még egy Oscar-jelölést is hozott
Forrás: Jelenet a Kisasszonyok c. filmből (Sony Pictures)

Ez is érdekelhet
június 7
Az idei év egyik legnagyobb sikere lehet a Kisasszonyok című film, főszerepben olyan sztárokkal, mint Meryl Streep, Emma Watson, Saoirse Ronan, Timothée Chalamet és a frissen Oscarra jelölt Florence Pugh. A történetet már valószínűleg te is ismered: négy lánytestvér és édesanyjuk egyedül maradnak a házban, miután apjuk a polgárháborúban harcol. Kénytelenek saját lábukon megállni, és férfi nélkül boldogulni, de egyikük sem hajlandó belenyugodni abba, hogy a környezetük szerint mit kellene tenniük. Felszabadító, izgalmas, drámai és egyúttal nagyon őszinte filmre számíthatunk, amit ráadásul csütörtöktől, azaz január 30-tól már láthatsz te is a moziban!
Most pedig elsők között nézheted meg a Kisasszonyok egyik exkluzív részletét, főszerepben Timothée Chalamettel és Florence Pugh-val. A jelenet egyik érdekessége, hogy valójában Amy monológja eredetileg nem is volt benne a forgatókönyvben. Sőt, igazából a rendezőt, Greta Gerwiget egy Meryl Streeppel folytatott beszélgetése inspirálta meg, amikor azt tárgyalták ki, hogy ebben a korszakban milyen nehéz is volt nőnek és feministának lenni. A rendező egy papírdarabra írta le a hirtelen kitalált szöveget, és adta oda Florence Pugh-nak, aki nagyon gyorsan megtanulta, és átérezte a mondanivaló súlyát. Valószínűleg ez is hatalmas szerepet játszott abban, hogy alakításáért ilyen fiatalon Oscarra jelölték!
Nézd meg a videót, amiben láthatod a szóban forgó párbeszédet!
Íme még négy érdekesség a Kisasszonyok készítéséről, amit eddig biztosan nem tudtál!
- Néhány szereplőnek nem kellett castingra menni, ugyanis a rendező már az első percben tudta, hogy tökéletesek lesznek a szerepre. Ilyen volt Meryl Streep, valamint Saoirse Ronan, akik maguk keresték fel Greta Gerwiget, hogy szívesen játszanának a Kisasszonyokban. Persze ő rögtön bele is egyezett a dologba!
- Érdemes megfigyelned, a szereplők milyen színű ruhát viselnek. Ugyanis a rendező már az elejétől kezdve meghatározott egy színskálát mindegyik lánytestvérnek, amitől nem tért el: például Amy (Florence Pugh) általában halvány kékes árnyalatokat viselt, míg Jo (Saoirse Ronan) mindig valamilyen sötétebb, dominánsabb színt.

- A főszereplőknek alaposan fel kellett készülniük, hogy autentikus legyen az alakításuk. Mivel a karakterek az 1860-as években élnek, a színészeknek nem csak azt kellett megtanulniuk, hogyan beszéljenek, de egy etikett tanár is segítségükre volt. Ő tanította meg nekik, milyen mozdulatok, gesztikulációk voltak jellemzőek ebben a korszakban.
- Érdekes módszereket találtak ki a színészek arra, hogy bele tudják élni magukat a karakterek bőrébe. Például Florence Pugh és Saoirse Ronan a közös jelenetek előtt birkóztak egymással, hogy a fizikai feszültség is érzékelhető legyen közöttük. A karaktereik ugyanis sokszor keverednek egymással vitába a történet folyamán.

A rajongók nagy örömére Timothée Chalamet is főszerepet alakít a Kisasszonyokban! A színész pedig az utóbbi időben szuper stílusérzékével is felhívta magára az emberek figyelmét.
Hogy tetszett a cikk?
június 7
Eláruljuk, hogyan lehet stabil párkapcsolatod olyannal, aki nehezen tud kötődni
A pároddal soha semmit nem lehet megbeszélni? Sír, pánikol és azt kiabálja, te nem is szereted? Akkor valószínűleg sérült kötődési mintával él, amit azonban veled együtt képes lehet meggyógyítani.
5 foglalkozás, ami már 30 éves kor alatt is 1 millió forintot hozhat a kasszára havonta Magyarországon
Csábító lehet 1 millió forintot keresni havonta, máris mutatjuk, mihez kell érteni hozzá.
Angelina Jolie óriási változásra szánta el magát: új hajszíne maga a tökély
Angelina Jolie-t utoljára a 90-es években lehetett szőkén látni, mégpedig az Észvesztő című filmben.
Harry herceg bevallotta: úgy gondolta, nem Károly az igazi apja, hanem Diana szeretője
Sokáig hitt a pletykáknak, a hasonlóságot elnézve, nem is csoda.
„Én vagyok a menyasszony, és én döntök: nem szeretném, ha a vőlegényem nagyanyja részt venne az esküvőmön”
Nem semmi, milyen sztori kelt szárnyra a napokban a netezők körében. Te vajon kivel értesz egyet?
A hét legjobb programja: Jazz, Bossanova és Smooth Jazz örökzöldek a Glédában
Buda legszebb ékkövének tartott étterme hozza el a hét legzseniálisabb programját!