Bevallom, hatalmas Vezércsel fan lettem az utóbbi hónapokban, és mivel ez az időszak amúgy is nagyon közel áll a szívemhez öltözködés és smink terén, úgy döntöttem, hogy elkészítem a sorozat főszereplője, Beth Harmon egyik, ha nem a legbrutálisabb sminkjét, az eredményen pedig én magam is meglepődtem. Oké, lehet, hogy így nem mernék elmenni egy hivatalos eseményre, de mindenesetre rendesen kimozdított a komfortzónámból, ezért pedig különösen imádtam ezt a sminket!
Ha pedig épp új sminktermékeket vennél, akkor van egy szuper hírünk, ugyanis május 13-16. között ismét megérkeznek a JOY-napok! Ezúttal ráadásul rekordmennyiségű kuponból tudsz válogatni, amelyek között akár 70%-os kedvezményt is találhatsz! A kuponokat ezúttal is megvásárolhatod online, így a vásárlás maximálisan biztonságos keretek között tud lezajlani.
Mattító alapozó
Mindenképpen olyan alapozót akartam választani, ami egységesíti a bőrömet, és ami egy picit sápadt hatást kelt pirosító nélkül. Beth ugyanis eléggé másnapos, mikor ezt a sminket viseli, és mivel késésben is volt, valószínűleg már nem volt ideje a tükörbe nézni. Akkor valószínűleg látta volna, hogy egy kis pirosító bőven elfért volna rajta.
Brutál smink a szemekre
A smink egyértelműen legfeltűnőbb része a szem! A tusvonalat a 60-as években egyébként gyakran húzták meg alul is, bár ennyire extrém verzió maximum csak a divatlapokban lehetett. Miután fent és lent is kihúztam a szememet egy tussal, még feltettem egy egyáltalán nem kényelmes és természetes műszempillát. (Csajok, valaki mondja el, hogy hogy lehet műszempillában létezni, én konkrétan pár percig bírtam!)
Visszafogott ajkak
Beth egyértelműen nem akart feltűnő ajkakat (a szemek miatt mondjuk ez abszolút érthető), így a számra egy teljesen nude rúzst választottam, amivel kicsit sem terelem el a figyelmet a brutál tusvonalakról.
A koronavírus hozta rendkívüli helyzet idején kérjük, hogy legyél fokozott figyelemmel a biztonsági óvintézkedésekre. Minden esetben tarts megfelelő egészségügyi távolságot ( 1,5 méter) másoktól, és természetesen viselj maszkot. Ha netán úgy érzed, hogy beteg vagy, akkor maradj otthon! Vásárlásodat a lakásod nyugalmából, online is könnyedén elintézheted!
Olvasnál még a támában?
Galéria / 10 kép
Ezek volt 2020 legnézettebb Netflixes sorozatai
Megnézem a galériát
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →