Miután szétment férjével, Jason Sudeikis színésszel, úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi a dolgokat. Az esetek nagy részében megosztják szülői feladataikat, de Olivia elismeri azt, hogy még így is nehéz egyedül gondoskodni a gyerekekről. A szakítást követően azt mondta: „Akik ebben egyedül szenvedtek, azok a gyerekeim voltak”.
Miközben mind a ketten a gyerekek jólétét próbálják előtérbe helyezni, a színésznő így vélekedik a kialakult helyzetről: „Nehéz, tudod, újraformálni egy családot elég bonyolult dolog. És az egyetlen előnye az, hogy így lehetőségem van igazán mély beszélgetéseket folytatni a gyerekeimmel az érzelmekről és a boldogságról, valamint arról, hogy mit jelent a család és a szeretet. Valójában ez az egész lehetővé tette számomra azt, hogy más oldaláról is megismerjem őket. Nekem ők mindennél fontosabbak.”
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!