1
/
8
forrás: Getty Images
Elon Musk
A dél-afrikai származású 51 éves milliárdos sokakkal ellentétben őszintén vállalta azt, hogy az Ozempic segítségével sikerült leadni plusz kilóit.
A dél-afrikai származású 51 éves milliárdos sokakkal ellentétben őszintén vállalta azt, hogy az Ozempic segítségével sikerült leadni plusz kilóit.
Sztárok, akik bevállalták, hogy a cukorbetegeknek készült gyógyszerrel fogytak
Évről évre újabb diétás trendek ütik fel a fejüket, leginkább a sztárvilágban, amik a közösségi média gyors információáramlása okán egyre hamarabb elérik a valódi célközönséget, a mindennapos tartalomfogyasztókat, akik nézik, olvassák, követik, és el is hiszik, hogy valahol végre feltalálták a fogyás legújabb csodaszerét. Most épp a cukorbetegeknek szánt injekciókat.
Sztárok
2024. május 11.
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
Sztárok
2024. május 11.
Egészség
2024. május 11.
Életmód
2024. május 10.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Green Stiletto
2024. május 10.
Önismeret
2024. május 10.