JoyTV
3 pulcsi, ami már nem lesz divatos idén ősszel - mutatjuk, mik jönnek helyettük!


Promóciók
Szívmelengető sztorik a legnagyobb mínuszok ellen

Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
Természetadta kincsek nyomában

Promóciók
Téli csillogás – néhány kötelező darab a női téli kabátok világából
A pulóverekre nehéz lenne ráhúzni a szezonális jelzőt, ugyanis minden évszakban viseljük őket és ezen népszerűségnek egyik oka, hogy viszonylag gyorsan és stílusosan igazodnak is az adott hónapok irányzataihoz.
Ebből kifolyólag pedig több mint valószínű, hogy a te gyűjteményed is kellő példányt számol már, ám ennek ellenére nehéz lenne ellenállni az elénk táruló 2023-as őszi választéknak, ami között jócskán akadnak ismerős pulóverek, de azért még így is kiemelt előtérbe kerültek olyan kellemes ötletek, amik amellett, hogy kihagyhatatlanok, még akár több szezonon keresztül sem szívesen távoznak majd gardróbod komfortos környezetéből. Persze ahogy az lenni szokott, ennek ára van, ugyanis a szemrevaló újdonságok most egy pár darabot egy kis szabadságra küldenek.
Mutatjuk is, hogy melyik 3 pulóver ami tuti vétel lesz ebben a szezonban, és melyik 3 az, ami most egy ideig felejts el!
Még több őszi stílustippre vágynál? Akkor a ruhákról szóló válogatásunkat se hagyd ki!
Az InStyle magazin írása.
Hogy tetszett a cikk?

JoyTV
Carrie Bradshaw vs. Bridget Jones - melyik ikonikus karácsonyi outfitet sikerült jobban lekoppintanunk?

Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!

Promóciók
Édesítsd az ünnepeket Virágbéke mézekkel! - Bolyhos zokni és pöttyös bögre helyett

Promóciók
Szívmelengető sztorik a legnagyobb mínuszok ellen

Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
Természetadta kincsek nyomában

Promóciók
Téli csillogás – néhány kötelező darab a női téli kabátok világából
Jennifer Aniston könnyekben tört ki: „Ő volt a legkedvesebb és leggyengédebb ember”
A Jóbarátok sztárja hihetetlenül nehéz időszakon megy keresztül.
Gyermekként gyűlölte magyar középső nevét Ben Affleck, ma már büszkén vállalja azt
Bruce Wayne, azaz Batman megformálója egy valódi szuperhős után kapta a Géza nevet szüleitől, aki több ember életét is megmentette a múltban.
Meghan Markle üzent a királyi családnak: úgy tűnik, békülni szeretne
Harry herceg felesége abban a csodaszép karkötőben jelent meg a nyilvánosság előtt, amit a nemrég rasszizmussal megvádolt III. Károly királytól kapott.
Napi horoszkóp december 7.: a Kosoknak fontos döntést kell meghozniuk, az Oroszlánok napját váratlan lehetőség határozza meg
A csillagok a hét második felére is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A hasra hízás legmeglepőbb okai - 4 tipp, hogy leszámolj a makacs zsírpárnákkal
Az úszógumiként emlegetett zsírpárnák a pocakodon sajnos nemcsak bosszantóak, hanem kimondottan veszélyesek is, úgyhogy szabadulj meg tőlük mielőbb!
A párok alvási pózai és jelentésük: most kiderül, milyen valójában a kapcsolatotok!
A párok alváspozíciója sokat elárul arról, hogy milyen kapcsolat van közöttük, és mit éreznek valójában egymás iránt.