Leteszteltem: 3 héten át minden reggel zabkását ettem, és már egy hét után éreztem a változást

Getty Images
Léna

Te is próbálnál figyelni a helyes étkezésre? Néha elég egy-két apróságot változtatni, amit aztán nem nehéz betartani. Én kipróbáltam, mi történik, ha a reggelimet zabkására cserélem.

Korábban csak nagyon ritkán ettem reggelire zabkását. Mindig úgy voltam vele, hogy egyszerűbb gyorsan beszaladni valahová egy kész szendvicsért, vagy ha nagy a rohanás, egy müzliszelettel letudni a reggelit. Persze tudtam, hogy ez nem tesz túl jót az egészségemnek, sem az alakomnak, de amíg nem láttam konkrétan a következményét, úgy tettem, mintha nem is lenne. Pedig mindenhol mondogatják, hogy nagyon fontos étkezés a reggeli, és most már én is tudom!

Az elmúlt három hétben kipróbáltam, mi történik, ha a reggeleimet egy tál zabkásával indítom, és nem egy szendviccsel. Először azt hittem, semmit sem fogok érezni, de már egy hét után tapasztaltam változást!

Olvasd el ezt is!
Nem mindegy, mikor reggelizel: a tökéletes időpont

1. Jobb lett az emésztésem

Mindig irigyeltem azokat, akiknek szuper emésztésük volt, mert én sosem tartoztam közéjük. Már sok dologgal próbálkoztam, és egy hét alatt rájöttem, hogy nálam a zabkása vált be igazán erre a célra! Mióta minden reggel ezzel indítom a napot, sokkal jobb lett az emésztésem és kevesebbet puffadtam. Erről a benne található rostok, a vitaminok és antioxidánsok tehetnek, amelyek nagy mértékben megtalálhatók benne.

2. Mindig időben ettem

A rostok és összetevők miatt a zabkásának van egy szuper előnye, ugyanis amikor ezt fogyasztod, sokkal hamarabb jól lakottnak fogod érezni magad. Lehet, hogy reggelire, ha éhes vagy, simán megeszel két szendvicset, vagy 4 tojásból készült rántottát, és akkor laksz jól. A zabkása viszont hamarabb eltelít, miközben szuper energiaforrás, így még csak erőtlennek sem éreztem magam. Ráadásul az ebéd így nem csúszott át délután 2-re, és a vacsorának sem este 9-kor álltam neki, hiszen pont akkor lettem éhes, amikor egyébként is elérkezett ezeknek az ideje.

3. Kevesebb kávét ittam

A zabkását számtalan módon lehet feldobni például gyümölcsökkel, így ha édesszájú vagy, ezt imádni fogod. Az előnye pedig, hogy amikor megettem egy tál zabkását, már nem kívántam az édes dolgokat, így sokszor a reggeli kávét is kihagytam. Noha a koffein fogyasztással alapjáraton nincs baj, ezt már kutatások is bebizonyították, azért az mégsem túl szerencsés, ha valaki naponta 2-3 csészével is megiszik. Így nyugodtabb szívvel mehettem le délután egy kávéért, mert tudtam, hogy ez még csak a napi első. A zabkása pedig egyébként is biztosított energiát, így nem éreztem meg a koffein kimaradását.

Olvasd el ezt is!
Nehéz reggelenként felkelned? Eláruljuk, mit igyál kávé helyett

Érdemes neked is tesztelni, mi történik, ha minél többször fogyasztasz reggelire zabkását!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Ezekről talán nem is gondolnád! 5 reggeli szokás, amely hizlal