Magyar és brazil kutatók azt vizsgálták, miért zavarja a kutyaugatás az embereket

Chikán Erika
Magyar és brazil kutatók azt vizsgálták, miért zavarja a kutyaugatás az embereket
Facebook
Viber
Twitter
Google+
Pinterest
Előfizetek
Az ELTE Etológiai Tanszéke és a brazíliai Espírito Santo Szövetségi Állam Egyeteme kutatóinak az Interaction Studies folyóiratban megjelent tanulmánya azt is kiderítette, hogy a férfiakat jobban idegesíti az ugatás, mint a nőket.

A kutyaugatás által okozott zajszennyezést vizsgáló tanulmány alapötlete a kutatók azon feltételezéséből indult ki, hogy a biológiai értelemben vett "zaj" olyan hangokat jelent, amelyek fontos információtartalommal bírnak az emberek számára, vagyis ezeket a hangokat nagyon nehéz, illetve lehetetlen ignorálni, még akkor is, ha nem tudunk megfelelően reagálni rájuk. Ebben a tehetetlenségi állapotban válik idegesítő zajjá az amúgy információban gazdag hangjelzés - olvasható az ELTE közleményében.

Kép

Az elmélet igazolására a magyar és dél-amerikai kutatók 160 résztvevőt teszteltek, akiknek fejenként 27 kutyaugatás-szekvenciát kellett értékelniük. A szekvenciákat eredeti kutyahang-felvételek szétdarabolásával, majd meghatározott hangtani paraméterek - hangmagasság, hangérdesség, valamint a két vakkantás közötti időszakasz hossza - összeállításával hozták létre. A paraméterekből három fokozatot - alacsony, közepes és magas - alkalmaztak. A magyar és brazil résztvevők minden ugatásszekvencia meghallgatása után döntöttek arról, mennyire tartják az ugató kutyát agresszívnak, félősnek, kétségbeesettnek, vidámnak és játékosnak; valamint az adott ugatás mennyire idegesítő számukra.

Kép
forrás: vizslabolt.hu

Kiderült, hogy a férfiakat jobban idegesítik az ugatások, mint a nőket. Ennek lehet oka az, hogy például a férfiak kevésbé empatikusak, mint a nők, illetve egyes tanulmányok szerint a férfiak a gyermeksírásra is erőteljesebb érzelmi kitöréssel reagálnak, mint a nők.
Az eredményekből kiviláglik, hogy általában a magas hangon ugató kutyák a legidegesítőbbek, de erősen bosszantók még a mély, érdes, gyors ugatások is, vagy azok az ugatások, amelyekről elsősorban valamilyen negatív belső állapotra következtetünk (félelem, kétségbeesés).
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy egy hang nemcsak azért lehet idegesítő (zaj), mert túl hangos, vagy mert túl hosszan hallható, vagy túl hirtelen szólal meg - ezek az úgynevezett fizikai zaj jellegzetes tulajdonságai. Nagyon fontos, hogy bizonyos hangok, így az ugatás is, kommunikációs tartalommal bírnak, amelyeket az ember nem tud egykönnyen ignorálni, és ha nem tud beavatkozni, akkor idegessé válik. A tanulmányban legidegesítőbbnek bizonyuló kutyaugatás-típusok jellemzően vagy a magára hagyott kutya (magas, csengő hang), vagy egy intenzíven játszó kutya (magas, változó érdességű hang), vagy egy agresszív kutya (mély, érdes, gyorsan lüktető hang) hangjai. Mivel manapság a városi környezetben soha nem látott sűrűségben élnek kutyák és emberek szorosan "összezárva", a legtöbb ugatás olyan szituációban jut el a fülünkbe, ahol nem tudunk közbeavatkozni, mivel nem is a saját kutyánk hangjáról van szó - írták a szakemberek.
Az ELTE Etológiai Tanszékéről Pongrácz Péter egyetemi docens, Czinege Nikolett PhD-hallgató, Faragó Tamás tudományos munkatárs és Miklósi Ádám egyetemi tanár vett részt a kutatásban.

Forrás: MTI

10 apróság, amivel nap mint nap megerősítheted a házasságodat

Úgy érzed, bármit kibír a kapcsolatotok? Akkor most adunk még néhány ötletet, hogy nap mint nap erősíthessétek ezt a köteléket!

Napi horoszkóp október 21.: a Mérlegek nagy lépésre készülnek, a Vízöntők megmutathatják, miféle tehetség rejlik bennük

A hosszú hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek neked is!

Egy kis szauna lecke következik

Egyre népszerűbbek a szeánszok, egyre többen járnak. De vajon tudjuk, hogyan kell viselkedni ott?

Ezt árulja el a személyiségedről, milyen fehérneműt hordasz legszívesebben

Az, hogy mit választasz vásárlás közben, sokat elmond rólad!

Tök jó szépségtippek sütőtökkel minden őszimádónak

Ha ősz, akkor jönnek a tökös szépségápolási termékek!

Ajjaj! Katy Perry koncertjén csúnya baki történt

Egészen jól reagált az énekesnő.

Mit szólnál, ha itt élhetnél? Less be a világ legdrágább házába – érdemes!

Több száz világsztár otthonáról mutattunk már képeket, de ez most egészen más lesz!

Őszi divattrükkök: így variáld a sálad, hogy ne csak melegítsen, de trendi is legyen

Még ha nem is kimondottan szereted az őszi időt, az évszak trendtippjeit te is imádni fogod!

Rajongsz a kókuszvízért? Vigyázz, mert nem olyan egészséges, mint hiszed!

Imádod a kókuszvizet, mert finom és egészséges? Akkor nem árt tudnod még valamit a kedvenc hozzávalódról!

Egészségesen étkezel, tartod a diétádat, de egy dekát sem fogysz? Lehet, hogy te is ezt rontod el!

Mindent, de tényleg mindent megteszel azért, hogy leadj pár kilót, ám csak nem akar sikerülni a dolog?

Fogadjunk, hogy te is imádod: ez György herceg kedvenc meséje

Mire tippelsz, vajon melyik lehet a kis herceg kedvenc meséje?

A 4 legfontosabb képesség, amit a sikeres kapcsolathoz el kell sajátítani

Ezek a képességek nem csak a kapcsolatodban fontosak!

Valóra vált az álmunk: itt az Insta-profil, ami a kutyákat ölelgető Tom Hardyval van tele

Elég egyetlen pillantást vetni ezekre a fotókra, és máris szebben telik a nap!

A kereséshez kezdj el gépelni!