A sztárok is odavannak ezért a cipőért, amit te is könnyedén beépíthetsz a gardróbodba tavasszal
Tavasszal az egyik legmenőbb viselet lesz.
Tavasszal az egyik legmenőbb viselet lesz.
Az új év sokak szemében bír szimbolikus jelentőséggel: ilyenkor végre magunk mögött hagyhatjuk káros szokásainkat, és tehetünk valamit a kiegyensúlyozottabb életvitelért. Sokan azonban már január végén elbuknak a fogadalmaik megtartásával, többek között az akaraterő csökkenése és a fókuszvesztés miatt. Egy friss kutatás szerint nagyobb eséllyel tartunk ki a dohányzásra vonatkozó fogadalmaink mellett, ha az ártalomcsökkentett, füst nélküli megoldásokban – mint a nikotinpárna, a hevítéses technológiák és az e-cigaretta* - vagy a fogyasztás csökkentésében gondolkozunk.
Vannak, akiknek ez a kedvenc színe, mások pedig egyenesen utálják, de az biztos, hogy a lila az egyik legfenségesebb árnyalat, mivel már az eredete is a luxushoz és a nemesi réteghez kötődik. A lila zöldségek és gyümölcsök is valóságos szupererővel rendelkeznek színüknek köszönhetően, ezért érdemes gyakrabban fogyasztani őket.
Az elmúlt években egyre merészebb intim jelenetekkel találkozhatunk a moziban és a streamingplatformokon: elég, ha a Saltburn vagy a Szegény párák című filmekre gondolunk. De vajon mit gondol erről a Z generáció?
A takarítási rutin mindenkinek hozzátartozik az otthoni feladatok listájához. Sok háztartás időről időre meghatározott ütemtervvel rendelkezik, hogy mit, mikor kell kitakarítani. Nem minden területet tisztítunk azonban rendszeresen és megfelelően, pedig igenis kellene. Te tudod, melyek azok a részek otthonodban, melyek takarítására kiemelt figyelmet kellene fordítanod, de valahogy mégsem kerül rájuk olyan sűrűn a sor?