Elmondtam a pasimnak, hogy hányan voltak előtte - Szerinted mit szólt?

Kezdjük azzal, hogy magamtól sohasem terveztem elárulni a barátomnak, hogy hány pasival voltam előtte „úgy”. Nem azért, mert nem bízom benne, vagy hogy annyira hatalmas számról volna szó – egyszerűen úgy gondoltam (és amúgy gondolom most is), hogy ez a múlt, és a mi kapcsolatunknak semmi köze ahhoz, hogy hány emberrel feküdtünk le. Most már egy kicsit másképpen gondolom, de ne szaladjunk ennyire előre.

Mondhatni, átlagos pár vagyunk Petivel: két éve járunk, és nagyjából fél éve költöztünk össze legfőképpen olyan romantikus okokból, hogy spóroljunk a lakbéren. Hiszen gyakorlatilag úgyis mindig a másiknál aludtunk, szóval feleslegesnek tartottuk két albérletet fenntartani. A pandémia miatti kijárási korlátozások kapóra is jöttek nekünk, „muszáj” volt állandóan együtt lennünk, így teljesen olyan időszak következett, mintha friss házasokként a mézesheteinket töltenénk valami egzotikus helyen, nem pedig Rákospalotán, a kies paneldzsungel közepén.

Romantikánkat nem árnyékolta be semmi: ha éhesek voltunk, rendeltünk egy pizzát, akkor estünk neki a másiknak, amikor csak kedvünk tartotta (elég sokszor). Még a koronát is
együtt vészeltük át. Egymáshoz bújva a takaró alatt ezer éves sorozatokat néztünk
újra, csak, hogy teljen valamivel az idő, és ne érezzük annyira pocsékul magunkat a különböző tünetek random felbukkanásának köszönhetően.

Az egyik ilyen sorozat a Szex és New York volt. Tudom, tudom: sokan ki nem állhatják a négy szingli kamulaza életét, de én ezen a sorozaton nőttem fel, és ma már hiába forgatom én is csak a szemem rajta, valahogy a mai napig jóleső nosztalgiával tölt el Carry és barátnői nagyviláginak beállított kalandjai.

Szóval egyik este pont a new yorki csajokon bambultunk, amikor – gondolom, ihletett merített Samanthából – Peti rám nézett, és vigyorogva megkérdezte, hogy mi a számom.

– Hülye vagy, hát nullahat–hetven… – kezdtem sorolni, amikor félbeszakított.
– Nem ez, hanem AZ. A számod. Tudod…
– Mi, a személysim? Honnan tudjam fejből? De ha ideadod a táskámat az
előszobából, akkor előkeresem valahonnan.
– Nem arról beszélek. Hanem hogy hány pasival voltál korábban?
Köpni-nyelni nem tudtam.

– Miért érdekel?
– Csak. Nem tudom. Csak – habogott.

Mindannyian ismerjük a mindent nyitó kulcsot és a mindenre kinyíló zárat, illetve azt, hogy melyik az értékesebb? Én mindig is utáltam ezt a hasonlatot. Ugyan miért lenne menőbb egy olyan pasi, aki rengeteg nővelt szexelt, míg „örömlány” az, aki egynél több pasival (akihez „természetesen” férjhez is megy) volt együtt? Miért kell ítélkezni? Szóval én ezt a számolósdit sohasem adtam, ráadásul úgy gondoltam, hogy a múltunknak ezen részének semmi köze sincs az aktuális kapcsolatomhoz. De hogy fair legyek: én sem kérdeztem meg soha egyik exemet sem arról, hogy a száma. Mondjuk volt, aki kérdés nélkül is elkezdte sorolni…

Szóval kezdtem úgy érezni, hogy ezt most nem úszom meg, meg igazából én nem szégyellem a „számomat”. Hiszen bármennyi is legyen az, hozzám tartozik, azért vagyok olyan, amilyen ma, amiket átéltem.

– Nyolc – böktem ki.
– Nyolc???? – kérdezett vissza Peti.

Nem értettem, hogy mit nem ért. Nyolc. 8. Ocho. Most ez sok vagy kevés?

– Kevesebbre számítottam – mondta ki a megsemmisítő ítéletet.

Hát de mégis, mennyire? Mennyi az, ami még nem ciki? Amit nem kell szégyellni? 26 éves felnőtt, egészséges nő vagyok, egészséges vágyakkal. A Maslow-piramis szerint is alapvető szükséglet a testiség, akkor mi a baj azzal, ha ezt kiélem? Szerintem semmi. De úgy látszik, hogy a társadalom, és most már a barátom szerint is, igenis gáz.

–De mégis, miért?
–Hát mert rossz érzés elképzelni, hogy mással is voltál előttem, hogy láttak meztelenül.

Akkor bevillant valami. Csak nem…?

– Akkor nem lehet, hogy te inkább féltékeny vagy?
– De, nagyon is. Mondd a neveket, és egyenként teszek valami undorítót a postaládájukba!
– Dehogy teszel, ne hülyéskedj már, amúgy is karanténban vagyunk.
– Akkor elküldöm a Lacát.
– Nem.
– De.
– Nem. De amúgy hogy jutott ez eszedbe?
– Hát a Samantha miatt.

Ugye, tudtam, hogy a Szex és New York tehet mindenről!

– Te hülye vagy.
– Meghülyítesz.
– Nem kell a segítségem hozzá… De miért érdekel a dolog?
– Nem tudom, jó lenne ezt az oldaladat is ismerni, hogy milyen voltál előttem.

Elgondolkoztam: lehet, hogy a múltat mégsem érdemes annyira elzárni, mint ahogy gondoltam korábban? De nem a szégyenérzet miatt, vagy hogy elítélnek bennünket a számunk nagyságáért: hanem azért, mert végülis a múltunk (és az abban szereplő személyek) tettek azzá, amik vagyunk ma. Igen, akár szexuálisan is. A félelmek, szorongások, vagy a pozitív tapasztalatok mind-mind elősegítették azt, hogy olyanok legyünk, amilyenek. Amit a jelenlegi párunk szeret. Szóval megvilágosodtam: igenis fontos dolog tudni egymás számát, de csak akkor és azért, hogy valódi elfogadással és empátiával kezeljük, és tanuljunk plusz infókat a másikról. Ha csak azért akarjuk tudni, hogy féltékenykedjünk, mert (testileg) szeretett valakit előttünk, vagy ítélkezzünk, megbotránkozzunk, akkor feletsük el a dolgot: sem mi, sem pedig a kapcsolat nem áll készen a tudásra.

– Akkor most mondd a tiédet! – kértem.
– Nem mondom.
– De. Így fair.
– Nem.
– De.
– Jól van. Egy.

Most rajtam volt a megdöbbenés ideje. Néztem az én kigyúrt, magabiztos szerelmemet, és nem akartam elhinni, amit hallok. Hogyhogy? Mi a baj vele?
Peti látva a döbbent arcomat magyarázkodni kezdett.

– Tudod, régebben nem voltam ilyen magabiztos, sőt. Egy lány tetszett nagyon, sőt, szerettem… – nézett fel rám, nekem pedig kicsit belefacsarodott a szívem.
– De ő egy idő után lepattintott. Gúnyolódott mások előtt rajtam, hogy milyen béna vagyok és ronda… Évekig tartott kihevernem. Igazából egy idő után azért is menekültem az edzésbe és a tanulásba, majd a munkába, hogy mindezeket elfelejtsem.
– Dehát csajoztál. Vagy nem..?
– Nem igazán. Flörtölés volt többször, de amint intimebbre fordult volna a dolog, rögtön beparáztam, visszajött az a régi kisebbségi érzés. És hogy te ilyen népszerű vagy, hogy ennyi tapasztalatod van, az bevallom, megijeszt egy picit. Hogy biztos nem vagyok elég neked, és hogy a korábbi csávókhoz képest mennyire béna lehetek.

Lefagytam. Hidegzuhanyként ért ez a vallomás. Rengeteg dolog cikázott át a fejemben: most akkor mi lesz? Ha ennyire nincs tapasztalata, akkor később, amikor már rendben lesz az önbizalma, meg fog csalni? Elég lesz neki egész életére két strigula?

Sokan mondják, hogy az arcom olyan, mint egy nyitott könyv, Peti is azonnal látta rajtam, hogy mit gondolok. Életem legőszintébb pillanata volt ez: amikor két ember úgy néz egymás szemébe, hogy valóban látja a másikat, annak minden erényével és hibájával egyetemben, az előítéleteket és megküzdenivaló démonokat is beleértve. És akkor megint belémhasított: szeretem őt.

– Igazából tök mindegy, hogy mennyien voltak előttem. Az tudom, hogy hányan lesznek utánam: egy sem - mondta.

Mit mást is mondhatnék? Egyetértek.

Nézd meg a galériát is!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!