Az énekes videoklipje, a Stereo [nézd meg itt] forgatásán jöttek össze 2007-ben. „Nem fogok hazudni: összegabalyodtunk – ismerte be Chrissy később. – Amikor turnéra ment, egy időre békén hagytam. A legrosszabb, amit ilyenkor az ember tehet, hogy megpróbál rátapadni az illetőre, hogy aztán azt gondolja: annyi lehetőség van még. Ezért én sokáig távolságtartóan viselkedtem. Egyszer sem kérdeztem meg, hogy hol tart a kapcsolatunk. A házasság pedig sosem volt a céljaim közt, nem ragaszkodtam a hagyományokhoz. Csak örültem, hogy vele lehetek.” A pár 2013-ban házasodott össze és hosszú próbálkozás után 2016 áprilisában született meg a lányuk, Luna.
10 női sztár őszintén beszélt arról, milyen hatalmas mellekkel az élet: nem a plasztikának köszönhetik!
Kislányként a legtöbben csodás, kerek, nagyobb méretű cicikre vágyunk, hiszen a filmekből, a férfiak reakcióiból arra következtetünk, hogy nemcsak szép, de valahol elvárás is egy nő külsejét illetően, hogy nagy mellei legyenek.
A 6 legjobb vitaminpáros, amik együtt a leghatékonyabbak: tökéletesen kiegészítik egymást!
Amennyiben nem napi 1 multivitamint szedsz, felmerülhet a kérdés, hogy vajon melyik vitamin mivel kompatibilis, mit mivel érdemes egyszerre bevenni. Egyszerre az összeset letudni ugyanis kényelmes megoldásnak tűnhet, de a szakértők nem minden esetben javasolják ezt. Most megmutatjuk, mik azok, amiket érdemes összepárosítani!
6 dolog, amire minden étkezőnek szüksége van
Nem számít, hogy a családi ebédek központja, vagy csupán akkor használod, amikor vendégek érkeznek hozzád. Az étkező berendezése kulcsfontosságú. Fusd végig az alábbi listát, és győződj meg arról, hogy valamennyi alapvető eleme megtalálható-e a tiédben is.