Az utóbbi időben úgy érezted, hogy szinte semmi sem az elvárásaidnak megfelelően alakult, sőt szinte már kezdted borúsan látni a világot. A magánéletedben is hullámvölgyekkel kellett szembenézned és a karrieredben is mélypontot éltél meg, de most egy csapásra minden megváltozik. Eljön az anyagi biztonság időszaka, aminek hiánya olyan sok feszültséget okozott benned. Minden megváltozik, a hónap végén ugyanis nagyobb pénzösszeghez jutsz, ami nemcsak arra lesz elég, hogy kifizesd a tartozásaidat, de végre a jól megérdemelt nyaralásra is tudsz majd belőle összeget fordítani.
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!