Kezdjük az alapokkal
A húsleves lényege, hogy lassan főzd, ez nem titok, és érdemes először leforrázni, hiszen így nem lesz zavaros a végeredmény. Erzsi néni először mindig külön főzi 5 percig a húsokat egy kisebb edényben, majd utána teszi át őket a fazékba, szigorúan hideg vízbe. Azt mondta, hogy így sem veszít semmit az ízéből, hiszen a zöldségek, a fűszerek és a további főzés adja meg az ízt, viszont így biztos, hogy tisztább lesz a lé.
Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ő nem szokta kavargatni a levest főzés közben, mert attól is zavarossá válhat, és már úgyis kitapasztalta, mikor lesz kész.
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!