Azok számára, akik betöltöttek egy bizonyos kort, 1997. március 9-e valószínűleg örökre bevésődik az emlékezetükbe. Ez volt az a nap, amikor Christopher Wallace-t, más néven The Notorious B.I.G.-t lelőtték Los Angelesben egy autós lövöldözés során. Akkoriban ugyan külön élt feleségétől, Faith Evans R&B énekestől, de válásuk nem volt hivatalosan bejelentve. Egy évvel B.I.G. halála után Evans feleségül ment Todd Russaw zenei producerhez, ami a néhai rapper rajongóit nagyon kiakasztotta. Később az énekesnő elmondta, hogy már házasságuk alatt sem volt boldog a rapper erőszakos viselkedése miatt, és jól esett neki, hogy valaki nemcsak támasza, de gyengéd is hozzá.
Híres emberek, akik egyből újraházasodtak párjuk halála után
Amikor az emberek úgy döntenek, hogy szerelmük halála után újraházasodnak, gyakran kaphatnak bántó és becsmérlő megjegyzéseket. Sőt, egyesek szerint, egy özvegynek nem is kellene új kapcsolatra gondolnia, legalábbis néhány évig biztosan nem.7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!