1974-ben az akkor 24 éves Anna hercegnő épp egy jótékonysági eseményről indult hazafelé, amikor a sofőrje kénytelen volt megállni egy blokád miatt. Egy férfi szállt ki az előttük lévő járműből, meglőtte a sofőrt, és követelte Annától, hogy szálljon ki, mert most el fogja őt vinni magával. Erre Anna hercegnő ránézett, és közölte vele, hogy "Még mit nem!", majd próbálta minél tovább beszéltetni támadóját, hogy a rendőrség időben kiérhessen.
"Arról beszélgettünk, hogy merre menjünk, vagy merre nem fogunk menni. Igyekeztem végig nagyon udvarias lenni, mert úgy éreztem, hogy butaság lenne abban a helyzetben ellenségesen viselkedni" - nyilatkozta később. A férfi időközben még négy másik embert lelőtt, de a rendőrök elkapták, Anna hercegnőnek pedig nem esett baja.
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!