KOS (március 21-április 20)
Olyasmi derül ki számodra, amiről eddig fogalmad sem volt, ezért igen nagy meglepetéssel bír. Ne ess kétségbe, lehet, hogy ez az első pillanatban ijesztőnek tűnik és megnehezíti egy kissé a haladást, de hidd el, nem lesz olyan akadály, amelyet ne tudnál megugrani. Csak el kell hinned magadról, hogy képes vagy így is teljesíteni a feladatot. Hogy előbb, vagy utóbb, annak nincs jelentősége, hisz ez nem verseny, ahol a szintidő számítana.
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Hosszabb ideje küzdesz egy olyan dologgal, amelynek már régen pontot kellett volna tenni a végére, de folyton közbejött valami, ami elterelte a figyelmedet. Egyszer azonban – akár tetszik, akár nem – rendet kell tenned magad körül, hiszen éppen elég álmatlan éjszakád volt már. Hosszú hétvége ide vagy oda, szedd össze tehát a gondolataidat, koncentrálj erre az egyetlen ügyre – eddig is túl sokat kínlódtál már miatta –, s próbáld megtalálni a kivezető utat. A megoldás kulcsa a te kezedben van, ezért vegyél egy nagy levegőt, zárj le mindent, és akkor jöhetnek az új kihívások!
NYILAS (november 23-december 21)
Matematikusokat is lekörözve mindent nagyon precízen kiszámoltál, igyekeztél valamennyi lehetséges bizonytalansági tényezőt kiküszöbölni annak érdekében, hogy még véletlenül se csússzon hiba a számításaidba. Valami azonban érzésed szerint még mindig hiányzik a sikerhez, illetve ahhoz, hogy viszonylag simán végig vidd a dolgot. Eléggé bosszant, hogy nem tudsz rájönni, mi az a plusz, amit még hozzátehetnél, ennek érdekében mindent kipróbálsz. A rohanás helyett állj meg, s gondold át újra az egészet, így talán egyszerűbb lesz meglátni a rést a pajzson!
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!