Asztmás rohamot is előre tudnak jelezni ezek a segítőkutyák

Asztmás rohamot is előre tudnak jelezni ezek a segítőkutyák
Facebook
Twitter
Pinterest
Indianapolisban (USA) már dolgoznak az első olyan kutyák, akiket arra képeztek ki, hogy asztmás betegeknek időben jelezzenek egy roham előtt.

Régóta tudjuk, hogy a kutyák nagyon sok területen segítik az emberek életét. Sok segítőkutya dolgozik vakvezetőként, mozgássérült segítőként vagy akár epilepsziás roham jelzőként.

Viszonylag kevesen tudnak róla, hogy bizony asztmás roham jelzésére is meg lehet tanítani a kutyákat és ez akár élet-halál kérdése is lehet egy súlyosan beteg asztmás felnőtt vagy gyermek esetében.

Indianapolisban Julie Case oktatja ezeket a kutyákat, aki az Ultimate Canine elnevezésű speciális kutyás oktató központ alapítója és vezetője. Elmondása szerint a tréning során arra tanítják meg a kutyákat, hogy azokra a jelekre figyeljenek és reagáljanak, amik egy roham előtt jelentkeznek a betegeknél és időben észrevehetők a kutya számára. Ilyen a szaporább légzés vagy a zihálás. A kutyákat arra is meg tudják tanítani a jelzésen kívül, hogy egy roham közben feküdjenek le gazdájuk mellé és próbálják őket nyugtatni. Tehát egy gyermek esetében például nem csak a szülőket fogja riadóztatni a kutya, hogy roham közeleg, hanem a gyermeket is nyugtatja roham közben.

Egy ilyen kutya kiképzése nagyjából egy évig tart és 20-30 000 amerikai dollárba kerül. Bár soknak tűnhet a költség, ezek a kutyák tulajdonképpen életet mentenek, mely megfizethetetlen egy beteg ember számára.

forrás: fox59 news

Kép
forrás: tribwxin.com

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Tovább olvasok

június 19

kos 03.21 - 04.19

Hatalmas sikerélményt okoz valami, amiért korábban egy lyukas...

bika 04.20 - 05.20

Annyi mindent vállaltál magadra, hogy azt sem tudod,...

ikrek 05.21 - 06.21

Rendkívül kényelmetlenül érzed magad abban a szituációban, amelybe...

rák 06.22 - 07.22

Alapvetően optimista embernek tartod magad, bár számos alkalommal...

oroszlán 07.23 - 08.22

Komoly terveid vannak, amelyeket nagyon logikusan fel is...

szűz 08.23 - 09.22

Dekoncentráltságodnak betudhatóan komoly lehetőség úszik el, s emiatt...

mérleg 09.23 - 10.22

Az az ember vagy, aki mindent szeret a...

skorpió 10.23 - 11.21

Régóta dolgozol egy számodra kiemelten fontos ügyön, amellyel...

nyilas 11.22 - 12.21

Kénytelen vagy stratégiai játékot játszani valamivel kapcsolatban, az...

bak 12.22 - 01.19

Hosszú ideje dolgozol egy bizonyos ügyön, amelynek a...

vízöntő 01.20 - 02.18

Valaki olyan súlyos titkot bíz rád, amelyet –...

halak 02.19 - 03.20

Egészen idáig rettegtél egy bizonyos dologtól, a lehető...

Elolvasom végig Megnézem

10 filmes helyszín, amit a saját szemeddel is látnod kell

Az alábbi helyszíneket bejárva úgy érezheted magad, mintha csak a díszletek között sétálnál.

A rajongók háborognak Taylor Swift új klipje miatt

Majd' felrobban a Twitter azoktól a kommentektől, amiket Taylor Swift kap a rajongóitól.

Jóképű pasi lett a Dzsungelből dzsungelbe fiatal főszereplőjéből

A 90-es évek egyik megkerülhetetlen vígjátékának főhőse nagyon jóképű pasi lett!

Nyáron a hercegnők is hordanak sortot, lesd el a stílusukat

Hivatalosan is itt a sortszezon, amiről mindenkinek a falatnyi farmerek jutnak eszébe. Pedig annyiféle rövidnadrágból választhatsz még! Hercegi tippeket gyűjtöttünk össze, hiszen ők aztán tudják, hogy hogyan kell stílusosan viselni ezt a ruhadarabot.

Caramel felesége, Szilágyi Szilvi igazi bombázó fürdőruhában

A fiatal anyuka igazi bombanő, de nem meri gyakran megmutatni magát kevés ruhában.

A kereséshez kezdj el gépelni!
Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem