Pasifórum

Egy házibuliban igencsak becsiccsentettünk a barátnőmmel, aki nem is bírta tovább, és behúzódott egy csendes, sötét szobába, hogy ledőljön egy kicsit. Ha iszom, én triplán beindulok, úgyhogy tíz perc múlva már bent is voltam a szobában, odalopództam az ágyra, és akkorát szexeltünk, mint még soha. A barátnőm olyan volt, mint egy vadmacska. Másnap reggel, már otthon, egyszer csak azt mondja nekem: „Képzeld, bementem egy szobába, elnyúltam a fotelban, de nem tudtam aludni, mert tíz perc múlva bejött valaki, és nagyon megdugott egy lányt.” Na jó: az eset nem velem történt meg, hanem a neten találtam, de igaza van Matt Damonnek a Good Will Huntingban, amikor azt mondja, hogy minden sztori akkor a legjobb, ha egyes szám első személyben hangzik el. Ciki, vagy nem ciki? Az a vicces az egészben, hogy minden csak nézőpont kérdése.

Egy adott történet adott térben és időben lehet extrakínos, míg más időpontban, helyen, más szereplőkkel ugyanúgy lehet aranyos és cool. Mi több: nincs kizárva, hogy egy történetet, amelyet a világ legcikisebb helyzetének érzünk, fél év múlva vidáman mesélünk majd a társaságnak (esetleg csak az eset szereplőinek nevét változtatjuk meg). Azt azért mindenképpen érdemes tudni a cikis helyzetekről, hogy mindenkivel történik ilyesmi – viszonylag sokszor. Más dolog, hogy Mr. és Ms. Tökély szépen elhallgatja előlünk az ilyen sztorikat. Ezért érezzük azt, ha velünk esik meg valami gázos szitu, hogy mi vagyunk a teremtés vesztesei, a szánalmas lúzerek, és arra gondolunk, most aztán egy hétig ki sem megyünk az utcára, és kitépjük a falból a telefonkábelt. De inkább használjuk ezeket a helyzeteket arra, hogy jobban megismerjük magunkat általuk! Tanulságos, mire hogyan reagálunk. Ha pedig valami ultrakellemetlenen megyünk keresztül, vegyünk erőt magunkon, és próbáljuk kinevetni a helyzetet – ez segít a legtöbbet rajtunk.
Izgalmas például latexruhákba bújni, beszerezni néhány korbácsot, különböző bőrszíjakat a kikötözéshez, a fejre pedig egy olyan bőr-maszkot, aminek a száján vízszintes cipzár van – tudjátok, mint a Ponyvaregényben a szexrabszolgáén. Ha így várjátok haza a munkából megfáradt partnereteket, annak lehet, hogy jobban fog örülni, mint az előző estéről felmelegített töltött káposztának. Arra persze érdemes figyelni, hogy ha mindeközben becsönget a gázóraleolvasó néni, akkor tartsuk fejben, hogy a kinézetünk – khm – semmiképpen sem nevezhető hétköznapinak. Hogy a gázművek munkatársát ne kelljen tehát újraéleszteni a körfolyosón, legalább a cipzáras maszkot vegyétek le, mielőtt kimennétek ajtót nyitni. Előfordulhat, hogy megtetszik nektek egy nagyon helyes, sármos, őszülő halántékú pasi, aki már befutott, ismeri a dörgést, figyelmes, van pénze is – szóval maga az álom. Eddig minden rendben. De ha ez a pasi történetesen annak a srácnak az apja, akivel már fél éve jártok, akkor viszont szigorúan tilos a vasárnapi ebédnél levenni a cipőtöket, és meztelen talpatokkal simogatni a férfi szőrös lábszárát – mert komoly esély van rá, hogy a papa félrenyeli a csigatésztát. Közös családi nyaralás esetén ne ajánld fel, hogy bekened napolajjal a széles hátát, a hasát, a mellkasát, valamint a combjai belső részét – hacsak nem akarsz vonattal hazajönni, másodosztályon.
Szép dolog a szabadban szexelni. Nincs jobb, mint a napsütötte zsombékosban hancúrozni, egy bolyhos pléden. A sztori akkor válik kicsit kínossá, amikor megjelenik egy tizenkét éves fiúkból álló cserkészcsapat, mert éppen gombászni vitte őket a főcserkész. Aztán kisvártatva érkezik egy busznyi japán turista, akik persze kihasználják, hogy lefagytunk a döbbenettől, és nekiállnak buzgón fényképezni. Ha ezután felbukkan az MTV Főtér című műsorának stábja, és kideríti, hogy lehenteregtük a szigorúan védett, pettyegetett levelű orvosi tüdőfűt – akkor tényleg nincsen más hátra, minthogy szerezzünk némi pénzt a Magyar Mozgókép Közalapítványtól, és filmet forgassunk Woody Allen stílusában.

Bus István