Trokán Anna: Úgy éreztem magam a félmaratonon, mint Aliz Csodaországban!

Trokán Nóra
Menyes Barbi

Anna túl van élete első félmaratonján, és egyszerűen imádta a versenyt. A gyönyörű színésznő a futásairól, a versenyről, és arról mesélt a Runner’s World-nek, mikor is kattant rá erre a sportra.

Mióta futsz?

Gimnazista koromban is futottam már, de leginkább hol igen, hol nem. Az alakom megtartása volt a cél, az 5k-s határt nemigen léptem át soha.

Mikor kattantál rá?

Amióta kiköltöztünk a városból tavaly márciusban, még az első hullám előtt, nagyon elkapott a hév. Persze ehhez az is hozzájön, hogy a kisfiam 4 éves, most már átalussza az éjszakát, kipihentebb vagyok, nem kelek éjszaka. Nem úgy, mint amikor szoptattam, vagy még egész kicsi volt. Tavaly elkezdtem Biatorbágy környékén, az erdőben edzeni, és hirtelen megfordult velem a világ. A futás számomra meditációvá vált, közben élvezem, hogy dolgozik bennem az adrenalin. Sokat gondolkodom rajta, hogy lehet ennyire szeretni valamit. Nyilván aki fut, annak ezt nem kell magyarázni, de hihetetlen módon megszerettem a dolgot.

Az interjú a Runner's World oldalán folytatódik!

1000 Futótipp nőknek

Ha elszántad magad, már meg is tetted a legfontosabb lépést a futóvá váláshoz. Amire ezen kívül szükséged lesz, azt mind megtalálod a Runner’s World kifejezetten nőknek szóló futótippjei között!

 

2490 Ft 1990 Ft

Megnézem
Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Tippek, hogy élvezetes legyen életed első félmaratonja