Nem semmi, ahogy a különböző színek hatnak az agyunkra a tudomány szerint

Unsplash/Tony Ross
Kata

A színeknek nagyobb hatalma van felettünk, mint azt valaha gondoltad volna.

A legtöbb ember magától is észleli, milyen erős hatással vannak rá a színek a környezetében. Valószínűleg te is akkor érzed magad a legnyugodtabbnak, amikor egy kék vízű tóra vagy egy zöld erdőre gondolsz, míg egy piros virág leginkább szenvedélyt, motivációt vált ki belőled. Olvasd el, mit mond erről a tudomány!

Így hatnak a színek az emberi agyműködésre

A Psychology Today magazin cikke a témával kapcsolatban azzal kezdődik, hogy a szerző, Barbara Koltuska-Haskin neuropszichológus leírja, a szín extra fontos inger az agyunknak, mert az érzékelésünk 80 százaléka a vizuális rendszerünkből származik.

Hozzátette, ma már számos kutatás bizonyítja, az agyalapi mirigy, ami a testhőnket, energiaszintünket, alvásmintázatunkat, metabolizmusunkat, szexualitásunkat szabályozza, hihetetlenül érzékeny a színekre.

A színek eltérő hosszúságú fényhullámok, amelyek még akkor is képesek hatással lenni az emberi szervezetre, amikor a szemünk csukva van. Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy alaposan megválogassuk, milyen árnyalatok vesznek bennünket körül otthon vagy a munkahelyünkön.

Egy 2008-as, valamint egy 2015-ös kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a színeknek sokkal komolyabb szerepük van az életünkben, mint azt valaha gondoltuk volna. Hatnak például az alvásunkra, az energiaszintünkre, a vérnyomásunkra, a szexualitásunkra és persze a hangulatunkra.

Olvasd el ezt is!
Elég a szürke hétköznapokból! Az extravagáns színek és kiegészítők minden szettet izgalmasabbá varázsolnak

Egy másik, roppant izgalmas, 2006-ban készült felmérés szerint a színeknek a tanulásban, memorizálásban is komoly szerep jut. A pirossal írt szavakat könnyebben jegyezték meg a résztvevők, különösen akkor, ha azokhoz negatív jelentés társult. A pozitív jelentésű szavak akkor maradtak meg, ha zölddel jelenítették meg nekik a kutatók.

Ma már tudjuk, vannak olyan színek, amik hosszabb távon egyszerűen nem tesznek jót nekünk, míg más árnyalatok által vidámabbak, egészségesebbek lehetünk. Éppen ezért kellene szakítani azzal a gyakorlattal, hogy az iskolák, kórházak falát fehérre festik. Bár ez a neutrális árnyalat elvileg a nyugalmat szimbolizálja, a többségben mégis stresszt kelt és nehezíti a koncentrációt.

Azon olyan meleg színek, mint a sárga, narancssárga, pink vagy piros képesek motiválni, energiával feltölteni bennünket. Ha azonban túl intenzívek, zavarónak is hathatnak. A zöld, kék és lila nyugtat, a szürkétől viszont sokkal hajlamosabbak leszünk a depresszív gondolatokra, mint a feketétől.

Éppen a fentiek miatt a téli időszakban érdemes meleg színekkel körül venni magunkat, hordj bátran erősebb árnyalatú színeket, hiszen ezek lehetnek ebben a szezonban az „érzelmi vitaminjaid”.

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 tipp a színek és minták kombinálásához, hogy tökéletes legyen a szetted összhatása