Szabó Győző: Nekem a futás a körforgás, a mozgás, a továbblépés

Szabó Győző
Menyes Barbi

A magyar színész életében a kezdetektől szerepet játszik a futás: alföldi gyermekként nem egyszer futotta végig a napjait, később pedig ez volt az egyik dolog, ami segített számára kigyógyulni a függőségeiből. Nem csoda, ha örökké hálás lesz szenvedélyének, amit azóta is szinte minden nap űz.

Mióta futsz?

Gyermekkorom óta: alföldi gyermekként volt, hogy végigfutottuk a napunkat, futottunk, amíg el nem értük a horizontot… Ez azóta is így van, anno pedig Csernus Imre mellett a futás volt az, ami mentálisan és fizikailag is visszabillentett a valóságba.

Mi az eddigi legnagyobb sikered?

Tavaly ősszel lefutottam a félmaratont Szigligeten, 2 órán belül. Ez nekem nagy siker volt, és állítólag első félmaratonra nem is rossz ez az idő. Amire figyelnem kellett, az a timing: ha túl erős a kezdés, azzal sok mindent elrontok. Nekem szinte fájdalmas tartani a laza, kocogós tempót, de tudom, hogy egy ilyen távnál erre van szükség. Idén is tervezek egy félmaratont lefutni, előtte viszont kicsit rehabilitálnom kell a térdemet. A teljes maraton viszont érdekes módon sosem motivált – azt már nagyon soknak érzem.

Olvasd el ezt is!
Félmaraton: Mielőtt belevágnál…
forrás: Szabó Győző
Győző és barátja,Molnár Áron a Szigligeti Félmaraton után szeptember 4-én

A beszélgetés folytatását a Runner's World cikkében megtalálod!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Ezért jó futni