Nem meditálok a pandémia óta - de megtanultam pár technikát, amik stabilan tartanak érzelmileg

Unsplash/ Lua Valentia
Menyes Barbi

A pandémia a legkeményebbek számára is igazi próbatétel lelkileg, hiszen kicsit sem könnyű ebben a helyzetben érzelmileg a topon lenni - akkor sem, ha már felsejlik a fény az alagút végén.

Most őszintén: milyen volt a lelkiállapotod az elmúlt egy évben? Mennyiben más, mint mondjuk 2019-ben? Te is érzed a különbséget, ugye? Az eltelt egy évben a pandémia uralt gyakorlatilag mindent, és bár a kutatások szerint a Covid19 is hat a mentális egészségünkre, a bezártság, az instabilitás szintén nagyon kemény helyzetet teremt.

Hosszú évek óta a jóga és a meditáció jelentette számomra a megnyugvást, az elme lecsillapítását, ám tavaly tavasz óta minden megváltozott. Az agyam tudja, hogy ezek csodás technikák, mégis, annyira nehéz lenyugtatni a gondolataimat, és a megfelelő irányba terelni őket, hogy egy idő után fel is adtam a próbálkozást. Gyenge voltam? Biztosan. Hamar feladtam? Talán igen. De egyszerűen azt éreztem, képtelen vagyok lenyugodni, és arra fókuszálni, ami a meditáció legfőbb célja.

Olvasd el ezt is!
A meditációs séták 10 csodálatos hatása a testedre, lelkedre

Ennek ellenére úgy érzem, bár ezeket a dolgokat egy időre - remélem nem sokra - elengedtem, más dolgokat viszont beépítettem az életembe, amik nagyon is kellettek és kellenek ahhoz, hogy a mindennapi munka, gyerekek, itthoni teendők és a megváltozott életünk mellett lelkileg stabil maradhassak. Nekem beváltak - próbáld ki te is a következőket, amik majd akkor is sokat segítenek, ha nem épp a vírus miatt zárkózol be, hanem csak egy kisebb hullámvölgybe értél.

Olvasd el ezt is!
Nem tudod melyik kapcsolattípusba tartozol? Akkor most garantáltan fény derül az igazságra!

Minden rendben lesz!

Naponta többször is megállok, pláne akkor, ha úgy érzem, már megint túlagyalom a dolgokat. Vagy amikor felbosszantom magam egy-egy híren. Vagy az az alatti kommenteken. Vagy amikor feleslegesen, már jó előre aggodalmaskodok dolgokon. Na ilyenkor benyomom a stop gombot, veszek egy jó, mély levegőt, ha kell, többször egymás után, és elképzelem, hogy kilélegzem a negatív érzéseket. Majd sokszor elmondom magamnak, hogy nyugi, minden rendben lesz! Ez a kis technika pofonegyszerű, ám nagyon sokat segít abban, hogy ne lovalljam bele magam feleslegesen a butaságokba.

Vigasztaló tevékenységek

Régebben szabályosan lelkiismeret furdalásom volt, ha este leültem 30 percre tévézni, és nem a másnapi ebédet kezdtem összerakni, vagy a gyerekek holmijait elpakolni. Ám ennek egy ideje vége: ahogy rajtam kívül sokmillióan, én is sorozatnéző lettem az elmúlt egy évben. Persze túlzásba nem esek, hiszen este 10-re általában kidőlök, de próbálok napi 1 órát szánni ilyen "agyzsibbasztó" tevékenységre is. De ha ez neked egy romantikus lányregény vagy a balkonnövényekről szóló magazin, akkor olvasgass, de csakis olyat, amilyet tényleg szeretnél - nem feltétlenül olyat, ami hasznos. Csinálj valami olyasmit, ami kikapcsol, de igazán.

forrás: unsplash/ JESHOOTS.COM
Olvasd el ezt is!
Nemsokára jön A szolgálólány meséje: 6 dolog, amit érdemes feleleveníteni a sorozatról

Edzeni, edzeni, edzeni

Mindegy, mik a lehetőségek, a sportolás endorfint termel, és bizony sokkal boldogabb leszel tőle. Ez bizonyított tény. Én a pandémia elején szinte őrült módon vágtam bele az otthoni edzésbe és a futásba, persze úgy, hogy előtte is sokat edzettem. De ezúttal különösen nagy szükségem volt rá. Az egyik legjobb ötlet tényleg az, hogy ha esik, ha fúj, beiktatod a napi sétát, vagy a heti néhány edzést, futást, valamit, ami átmozgat, felpörget, amivel kiizzadod a feszkót, no és persze ami segít a karanténkilók ledolgozásában...

Olvasd el ezt is!
Csak 5 kilót híztam – számít ez bármit, ha rendszeresen futok?

Lélegezz!

Ha eddig ez távol állt tőled, most ideje megismerkedni különféle légzéstechnikákkal. Jógás koromban ezt mondani sem kellett, jött automatikusan, hiszen a jóga egyik alapja a légzés. Számtalan különféle légzéstechnika létezik, amik bizony elképesztő módon képesek ellazítani. Érdemes a neten keresgélned - rengeteg pránájáma, vagyis légzőgyakorlat közül válogathatsz - mutatunk is pár egyszerűbbet.

Hajrá!

Ha pedig olvasnál még a témában:

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Csillagjegyek, amelyeket jobban megviseli lelkileg a koronavírus