Kávézol reggel? Az egészséged érdekében ezt mindenképp tudnod kell

Getty Images
Nedjalkov Beáta

Akár hagyományos, akár koffeinmentes változattal indítod a napodat, fontos tudnod, hogy milyen hatással van a kávé az egészségedre!

Kávét több okból kifolyólag fogyasztunk rendszeresen, sokan az élénkítő hatását kedvelik, míg vannak, akik szimplán szeretik az ízét, míg sokaknak egyfajta rituálé a kávézás már az elkészítésének pillanatától kezdődően. A koffeinnek bizonyítottan számos előnye is van, mint ahogy vannak olyan kutatási eredmények, amelyek épp az ellenkezőjét bizonyítják. A következőkben összegyűjtöttük a négy legnagyobb különbséget a koffeines és a mentes kávé között.

Olvasd el ezt is!
Só a kávéba? Szakértők szerint érdemes kipróbálni, mégpedig emiatt

Ezért szeretjük éhgyomorra a koffeines kávét:


Élénkít: Éhgyomorra fogyasztva még inkább fokozza az éberséget, növelheti a figyelmet, a koncentrációt és csökkenti a fáradtság érzetét.

Beindítja az anyagcserét: Vannak, akiknek a reggeli kávé elfogyasztása egyet jelent emésztési folyamatok beindításával, ami nélkül elképzelhetetlen a „reggeli rutin“. A koffein ugyanis fokozza az emésztőenzimek termelését, melynek hatására gyorsabban ürül a gyomorból, és fokozódik a bélműködés.

Csökkenti az éhségérzetet: Egy jó nagy bögre tejeskávé és már indulhat is a nap. Sokan így indítják a reggelt, főleg amióta egyre nagyobb divattá vált a „fasting“ vagyis az időszakos böjtölés. Tény, hogy az éhgyomorra fogyasztott kávé növeli a jóllakottság érzetét, így 1-2 órával ki lehet tolni az első étkezés időpontját.

Hátránya: a gyomorirritáció

Az éhgyomorra fogyasztott koffein irritálhatja a gyomor nyálkahártyáját, ami olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint például a gyomorégés, szúró fájdalom, vagy hányinger. Így, ha ezeket a tüneteket tapasztalod, inkább fogyassz teát, vagy koffeinmentes kávét, amivel megmarad a kávézás élménye, de mégsem tapasztalsz utána rosszullétet.

Olvasd el ezt is!
Kávé vagy zöld tea? Egy dietetikus elárulta, melyiket és hogyan kéne fogyasztanod

A koffeinmentes kávé további előnyei:


Íz és aroma: A koffeinmentes kávé általában enyhébb ízű és kevésbé intenzív aromájú, így éhgyomorra fogyasztva kevésbé megterhelő az emésztőenzimek számára.

Hidratálás: A koffein bizonyítottan vízhajtó hatással bír, így az ökölszabály szerint minden egyes elfogyasztott csésze kávé mellé 2 dl vizet is kötelező meginni. Nos, a koffeinmentes kávé ebből a szempontból sokkal inkább támogatja a hidratációt, mivel nem maga a kávé, hanem a koffein a vízhajtó.

Katt a galériára, mutatjuk, miért egészséges a kávé:

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
9+1 ok, amiért a kávéfogyasztás igenis egészséges