Kapcsolati traumát szenvedtél el? A szakértő szerint az alábbi módon védheted meg a határaidat a közösségi oldalakon

Unsplash/Austin Distel
JOY

Félsz az idegen profiloktól és teljesen kikészít, ha bejelöl valaki? Nyugodj meg, ez teljesen rendben van az alábbi esetben!

A kapcsolati trauma egy olyan életeseményre, vagy hosszabb időn át fennálló élethelyzetre utal, amelyben az egyén azt tapasztalta, hogy éppen azok bántalmazzák fizikailag, verbálisan és érzelmileg, akiktől a legnagyobb szeretetre, elfogadásra, bizalomra számított. Sok gyerek nő fel például olyan családokban, ahol szabályosan retteg a szüleitől folyamatosan szorong, nem képes a biztonságot egy pillanatra sem megélni.

Számukra a gyógyulás felnőttként fájdalmas és hosszadalmas, életük minden területét érinti, így azt is, hogyan használják a közösségi médiát. Erről, illetve saját tapasztalatairól írt a Psyhology Today hasábjain Annie Wright pszichoterapeuta.

Olvasd el ezt is!
Van, aki még Oscar-díjra is esélyes: híres emberek, akik magánéleti trauma után tértek vissza a képernyőre

Annie Wright levele arról, hogyan védd a határaidat a közösségi médiában

„Egy reggel arra ébredtem, hogy bejelölt Instán egy tanárom a gimiből, akit nagyon szerettem. Visszaigazoltam, majd a profil pár óra múlva rám írt, de egyből tudtam, ez nem a tanárom. Ekkor nagyon megijedtem, hiszen egy ismeretlen valakinek adtam hozzáférést 100 plusz családi fotóhoz, amin a férjem és a lányom is szerepelnek. Gyorsan töröltem és tiltottam, de ezután órákig azon járt az eszem, mi van, ha valamelyik rokonom volt, akitől nem véletlenül távolodtam el teljesen.

-

Ez a gondolat abszolút a kapcsolati traumámról szólt, amikor pedig ezt megértettem, elhatároztam, hogy megírom ezt a rövidke történetet, hogy segítsek határokat húzni a közösségi médiában azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

Nagyon sokunknak van bonyolult kapcsolata a közösségi médiával eltérő okokból. Gyakori hogy botok követnek be minket, de ettől nem ijed meg mindenki úgy, mint azok, akik határozottan védeni akarják az életüket bizonyos emberekkel szemben. Ha valakinek olyan rokonai vannak, akiktől eltávolodott, akik esetleg bántalmazták is őt, akkor, ahogyan az életben sem engedik közel, úgy az interneten sem biztosítanak nekik hozzáférést.

-

Ha valakinek nincs ilyen traumája, akkor nem érzi úgy, hogy nagyon oda kéne figyelnie ezekre az online határokra, akinek azonban van, annak érdemes extrán óvnia ezeket. (…)

Én személy szerint minden fiókomat privátra állítottam, töröltem, tiltottam sok-sok embert a múltból és erre jó okom volt. Te se érezd magad rosszul, ha hasonlóképp cselekszel. A férjem hasonló nehézségekkel küzd, így ő is ezt tette.

-

Normális, ha megijedsz, amikor bejelöl egy ilyen profil, hiszen a traumádat veszi célba ez a mások számára jelentéktelen esemény. Ennek ellenére igyekezz nyugodt maradni és dönts az elfogadásról átgondoltan.” – írta.

ÉS ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Sztárok, akiket traumatizált a saját filmjük