Pszichológussal fejtettük meg, miért népszerű a Squid Game

Figyelem, a cikk spoilert tartalmaz!

A Squid Game, vagyis a Nyerd meg az életed című drámasorozat szeptember 17-ei megjelenése óta töretlen sikernek örvend, az első négy hétben több mint 142 millióan nézték végig, amivel bekerült a Netflix legkedveltebb sorozatai közé. Még az is, aki nem látta, valószínűleg hallott róla, ugyanis a megjelenése óta megannyi reakcióvideó, meme és cikk született a sorozattal kapcsolatban. A nézettsége 481%-kal növekedett az elmúlt hetekben, a #SquidGame hashtegre pedig több, mint 23 milliárdan kerestek rá TikTokon.

A sorozatot Dél-Korea történelme és helyzete inspirálta: 456 nincstelen lakos gyerekjátékokkal játszva nyerheti meg a 45,6 milliárd wont, ami nagyjából 12 milliárd forintnak felel meg. Az alapötlet nem újkeletű, láttunk már disztópikus túlélőshowkat korábban: ilyen például Az éhezők viadala, Az útvesztő vagy és az Aki bújt is, amik kihasználva az egyén gyengeségeit áruba bocsájtják az emberi életet. Kíméletlen érzelmi hullámvasútra vesz jegyet, aki végignézi a sorozatot, amiben az embereket versenylovakhoz hasonlítják. Csaknem 150 millióan mégis befizettek rá, de mégis miért?

Azonosulunk és ellenazonosulunk

Ahogy Menczel Zsuzsanna is megerősíti, a sorozatok és könyvek felépítése nem véletlen, fontos, hogy olyan karaktereket találjunk bennük, akikkel tudunk azonosulni.

A főhős esetében az azonosulás és ellenazonosulás is megjelenik, Seong Gi-Hun elvált, szerencsejáték függő, akinek a szerencsétlen sorsát elnézve azonnal bekapcsol az agyunkban, hogy „mennyire jó, hogy én nem ilyen vagyok.” Ezzel egyidőben ugyanakkor kvázi népmesei karakterként jelenik meg, mint a legkisebb királyfi, aki még nincstelenül, haladva az útján is megosztja azt a keveset, ami neki van (például egy éhező kis macskával), hívja fel rá a figyelmet a pszichológus. Ezzel nyugtatva a nézőket, hogy bár nem tökéletes, vannak rossz tulajdonságait, de egy értékes emberről van szó. Vagyis éppen olyan mint mi magunk is. Ez azt is jelenti, hogy talán magunkkal is lehetünk megengedőbbek, hogy elfogadjuk, mi sem vagyunk csak jók vagy rosszak, olykor hibázunk, de attól még nem leszünk rossz emberek.

Az ellenazonosulás a pszichopata, bűnöző karakterek esetében lép fel, ők azok, akikkel nem tudunk, de legalábbis nem akarunk semmilyen közös szálat találni. Éppen ezért annyira zavarba ejtő, amikor mégis kiderül, hogy nekik is van esendő és jó tulajdonságaik is. A szereplők egyre ismerősebbek lesznek és egyre jobban érdekli a nézőt, hogy mi történik velük az idő előrehaladtával.

Szeretünk leskelődni

A barátnőimmel pont arról beszéltünk a napokban, hogy ki miért nézte meg a sorozatot, vagy épp miért nem hajlandó végignézni azt. Egyikük elmondása szerint nincs szüksége arra, hogy ilyen borzalmakat lásson, nem érdekli a fejek hullása. A pszichológus szerint a horror jellegű filmek kedvelése nem jelenti az empátia hiányát.

A nézők ingerküszöbét is egyre nehezebb megugrani, nehéz olyasmit mutatni, ami felkelti az érdeklődést, pedig a filmek és a média célja is pont ez. A híradók adásmenete sem véletlenül van úgy szerkesztve, ahogy: egy átlagos, érzelmileg semleges hírt egy cukiság vagy egy brutális esemény követ.

A függőség klasszikus esete

Persze épp úgy, ahogy más sorozatok esetében, itt is megjelenik a függőség, sokan akár egy éjszaka alatt darálják le az egész évadot.

A sorozat felépítése is segít abban, hogy ráfüggjünk, hiszen az egyes részek nem véletlenül érnek véget cliffhangerrel, vagyis olyan váratlan eseménnyel, aminek folytatását a következőkben láthatjuk csak. Zsuzsa szerint a romantikus filmeket is azért daráljuk le, mert beleéljük magunkat, és valamilyen hiányt akarunk pótolni. Egy rossz vagy nem létező kapcsolat is elég ahhoz, hogy valakinek ez legyen a kedvenc műfaja, amivel egyfajta űrt próbál betölteni. Pozitív hozadéka is van, ha tanul belőle valamit a néző, akár azt, milyen lehetőségek vannak az ismerkedésre vagy a kommunikáció fenntartására. Mindenesetre sokkal könnyebb úgy megélni valaki életét, hogy annak csak külső szemlélői vagyunk, így a kivédjük a hibázás, fájdalom lehetőségét, bár az is igaz, ha csak ebben a világban „maradunk” a pozitív érzések valódisága is kimarad.

A pénz nem boldogít

A sorozat egy pontján kiderül a játék mögötti motiváció: a gazdag réteg ingerküszöbét már semmi sem éri el, egy bizonyos szint felett minden unalmasnak számít. Oh Il-Nam rájön arra is, amit Csíkszentmihályi Mihály nevéhez kötünk, hogy valódi flow élményben akkor lehet részünk, ha nemcsak külső szemlélőként követjük az eseményeket, hanem mi magunk is részt veszünk bennük. Oh Il-Nam gyerekkorában érezte azt utoljára, amit végül a főszereplővel, játék közben tapasztal meg újra.

De nemcsak ezt tanuljuk meg, hanem azt is, hogy a gyerekeket tényleg úgy kezeljük, mintha hatalmunk lenne felettük. Anélkül cselekszünk velük kapcsolatban, hogy esetleg megkérdeznénk őket, a sorozatban is egyértelmű, hogy azt csinálnak a játékosokkal, amit csak akarnak. Pont ezért nem véletlen, hogy ilyen játékokat játszanak és minden olyan óriásinak van ábrázolva mellettük.

- magyarázza a szakértő, aki hozzáteszi, hogy aki egyszer lecsúszott, nagyon kevés esélye van kilépni belőle.

És te melyik szereplő lennél?

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!