Ennyit kell aludnod, ha fogyni szeretnél

Charles Deluvio/Unsplash
Birta Brigi

Bizony, az alvás mennyisége és minősége is befolyásolja az alakodat!

Olvasd el ezt is!
A fehér zajtól tényleg pihentetőbbé válhat az alvás? Most kiderül!

Ha eddig még nem olvastál róla, akkor egy kis összefoglaló: az alvás azért befolyásolja a fogyást-hízást, mert ha keveset kap belőle a tested, felborul a leptin- és aghrelinhormonok szintje. A leptin csökken (ez felelős a jóllakottság érzésért), a ghrelin pedig megnő (ez pedig az éhségérzetért). Több kutatás is bizonyította, hogy már pár kialvatlan éjszaka után több szénhidrátot fogyasztunk, ráadásul az anyagcsere is csökken. De vajon mennyi alvás az elegendő? Nos, természetesen ez mindenkinek a saját szervezetéhez mérten határozható meg, de a hivatalos álláspont a 7-8 óra között van.

Olvasd el ezt is!
A futók 5 fogyókúrás aranyszabálya

Londoni kutatók nemrég végeztek egy ezzel kapcsolatos kutatást két csoporton. Az egyikben az alanyoknak semmi feladatuk sem volt, csak hogy a jelenlegi alvással kapcsolatos szokásaikat tartsák meg. A másik csapat viszont kapott olyan jellegű instrukciókat, hogy ne igyanak késő délután kávét, relaxáljanak elalvás előtt, ne egyék tele magukat, de éhesek se legyenek. Fontos volt, hogy nagyjából minden nap azonos legyen a felkelés és a lefekvés időpontja, és próbáljanak meg a korábbinál 1-1,5 órával többet szunyókálni.

A cikk folytatását ide kattintva olvashatod!