„2 héten keresztül napi 60 kitörést csináltam – ez lett az eredménye"

womenshealthmag.com
Joy.hu

Nicolette Richardson, a Women’s Health amerikai szerzője izgalmas kihívásra vállalkozott. Bízott abban, hogy a napi 60 kitörés sokat javít majd a futóeredményén. Beszámolójából kiderül, sikerült-e fejlődnie.

Olvasd el ezt is!
10 saját testsúlyos erősítő gyakorlat, amivel az egész testedet kőkeményen megdolgoztathatod

Középiskolában mezei futó voltam, viszont addig nem is tartottam magam futónak, amíg a főiskolán el nem kezdtem komolyabban űzni ezt a sportot.

Két éve beneveztem egy félmaratonra, azóta pedig két másik 21K-s versenyt is teljesítettem. Megértettem, miért imádják annyira a futást az emberek.

Amikor megtudtam, hogy indulhatok a New York Marathonon, éreztem, hogy ez a verseny más lesz, mint a többi. Az edzéstervem megváltozott – 4 közepes és egy hosszú futásom volt hetente. Jól tudtam, hogy a futások kívül még plusz edzésre is szükségem lesz a sérülések elkerülése érdekében.

Ekkor jött képbe a kitörés. Sosem végeztem rendszeresen korábban, pedig ismert erről a gyakorlatról, hogy erősíti a lábizmokat.

Pont a felkészülésem első hetében döntöttem el, hogy két hétig minden egyes nap 60 kitörést fogok csinálni, ennél jobban nem is időzíthettem volna. Nem hagyományos, hanem négypontos kitöréseket végeztem – tehát előre, hátra és mindkét oldalra is léptem, ez számított egy ismétlésnek.

„Ennek a típusnak az a lényege, hogy egyensúlyba hozza az ízületek körül elhelyezkedő izmokat és levegye róluk a terhet, ami a gyorsulás közben nehezedik rájuk.”

- mondta David Jou, a fizioterapeutám.

Ráadásul tovább nehezítettük a gyakorlatot zsámollyal is, amire fel kellett lépnem.

Ennyit az előzményekről! Elmondom, hogyan zajlott a két hét, és mit tanultam alatta:

Olvasd el ezt is!
SMR 1x1 – Így használd a szivacshengert!
Nézd meg a galériánkat - 5 kép
„2 héten keresztül napi 60 kitörést csináltam - ez lett az eredménye