Ma úgy döntöttem kicsit komolyabbra veszem a figurát, hogy Petőfit idézzem: "Morzsa kutyánk, hegyezd füled, Hadd beszélek mostan veled" stílusban. Félreértés ne essék, a világért sem venném "kutyába" a kedves olvasót, ezt inkább magamnak szántam, mert nem kenyerem a komolyság.

Menjek? Ne menjek? Ez a két kérdés váltogatja egymást a fejünkben, mikor eljön az idő, hogy először otthon lehet hagyni a babát. Aggodalom és félelem.

Mikor is mondhatjuk igazán, hogy anyává lettünk? Vajon a fogantatás pillanatától? Vagy csimotánk születése után?