Napi egy tojás káprázatos dolgot tesz a szíveddel

Mona Sabha Cabrera/Pexels
Birta Brigi

A tojás egészségre gyakorolt hatásának megítélése erősen változó. Vannak, akik nagy mennyiségben fogyasztják, hiszen dúskál vitaminokban és ásványi anyagokban, ráadásul remek fehérjeforrás. Mások azonban kerülik, és úgy gondolják, hogy rossz hatással van a koleszterinszintre a tojás, és így a szívünk egészségére is.

Olvasd el ezt is!
Az ok, amiért a tojássárgája néha sötétebb színű, máskor pedig világos sárga

Azonban egy kutatás egészen egyértelmű választ adott arra, a tojás koleszterinszintre gyakorolt hatása sokkal jobb, mint eddig gondoltuk!

A Heart szaklapban publikálták azt a vizsgálatot, amely alapján napi egy tojás elfogyasztása nem csak nem károsítja a szívet, de még csökkenti is a szívbetegségek és stroke kialakulásának kockázatát, mert nem a rossz, hanem a jó koleszterin szintjét emeli meg. A felmérésben fél millió kínai felnőttet vettek górcső alá egy 9 éves periódusban, amelyben a tojásevési szokásaikat figyelték meg.

Azoknak, akik minden egyes nap ettek tojást, 11%-kal kisebb esélyük volt szívbetegségek kialakulására és 26%-kal a stroke-ra, mint azoknak, akik szinte alig ettek. A tanulmány egyértelműen rámutat, hogy ez a hatás egyértelműen a tojásevései szokásaiknak köszönhető, mert minden más aspektust is megvizsgáltak benne.

Olvasd el ezt is!
3 érv, hogy a fogyókúrád alatt egyél sok tojást!

Korábban olyan típusú tévhitek terjedtek, hogy hetente maximum egyszer érdemes fogyasztani, mert a tojás koleszterinszintre gyakorolt hatása nem túl jó, vagy egy időben az volt a divat, hogy csak a fehérjét együk meg. Ma azonban már a modern kutatások megmutatják, hogy nincsen tőle félnivalónk, sőt igazi kis tápanyagbomba. Azonban arra érdemes odafigyelni, milyen formában fogyasztjuk: a főtt és buggyantott verziók a legegészségesebbek, de ha kevés olajon sütjük, a rántotta és tükörtojás is jó, feltéve, ha nem spékeljük meg egy kiló baconnel!


Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Töltött tojás lépésről lépésre