Tatár Csilla: Ami nekem a futásban igazi szerelem, az az, hogy igazságos!

Mindig sportos kislány voltál?

Már a kezdetek kezdetén is úszó oviba jártam, napi szinten volt úszás. Iskolásként belekóstoltam mindenbe: jazzbalett, stepp, tenisz, lovaglás - kevés sportág van, amit ne próbáltam volna ki. Felnőttként elég kitartónak gondolom magam, de gyerekként abszolút a kíváncsiság hajtott előre.

Mi a helyzet a futással? Mikor szeretted meg?

Sose tudtam futni! A suliban a kötelező távokat vagy a Cooper-tesztet is tragikusan teljesítettem, mindig utolsó voltam és leginkább gyalogoltam. A tenisszel is ez volt a problémám: bemelegítésként a pálya körül kellett 10 kört futni, és én már ott elbuktam. Beszorult a levegő, kifulladtam…Szóval nem ment a dolog.

Aztán 3 ével ezelőtt valami megváltozott. Milán, a fiam születése után is volt vetélésem, ez után vágtam bele a futásba. Az akkori félmaraton épp arra a napra esett, amikorra ki voltam írva a babával, aki nem született meg. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet, ami ad egy plusz célt, amivel kidolgozhatom magamból a fájdalmat. Gregori Dórit kerestem meg, akinek akkor még 2 csak két kislánya volt. Azért akartam vele elkezdeni edzeni, mert szült már és pontosan tudja, milyen érzés, amikor a tested nincs önmagánál, és tisztában van azzal is, milyen állapotban van egy nő, aki sokat nem tud aludni.

Biztonságérzetet adott, és ő segített abban, hogyan tanuljak meg futni, ne hagyjam rögtön abba. Elmagyarázta, hogyan orvosoljak egy apró izomgörcsöt, hogy vegyek levegőt…. 4.5 hónap alatt felkészültem a félmaratonra!

A cikk a Runner's World oldalán folytatódik!