Napi 3 vagy annál több csésze kávé fogyasztása negatív hatással van a vesékre: az alábbi betegséget okozhatja

Unsplash/Jeremy Doddridge
Besenyei Bianka

A kávénak rengeteg pozitív hatása van, de ez nem jelenti azt, hogy korlátlan mennyiségben fogyasztható, sőt! Nem árt óvatosnak lenni vele.

Meg sem lepődünk azon, hogy a kávéval kapcsolatban szinte hetente jelennek meg új kutatások, hiszen egy olyan italról van szó, amit a világ 30-40%-a fogyaszt rendszeresen. Így nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mennyit érdemes meginni belőle, hogy az egészségünkre váljon és kik azok, akik jobb, ha mellőzik a forró feketét. Korábban már megírtuk, hogy

Olvasd el ezt is!
Emiatt tesz jót napi több adag kávé: különös eredményre jutottak a tudósok

Most egy újabb kutatás látott napvilágot, ami összefüggésbe hozta a kávéfogyasztást a vesekárosodással, miközben korábbi tanulmányok szerint nincs összefüggés a kettő dolog között. A kanadai-olaszországi egyetem kutatóinak új megfigyelése viszont magyarázatot adhat az eltérő következtetésre.

A szakértők rávilágítottak, hogy egy génváltozat jelenléte eredményezheti azt, hogy a kávé háromszor nagyobb valószínűséggel okoz egyeseknél veseműködési zavarokat, míg másoknál nem. Minden azon múlik, hogy az egyén szervezete milyen gyorsan bontja le a kávét, vagyis milyen gyors az anyagcseréje. Akiknek lassú az anyagcseréje, azoknál nagyobb valószínűséggel áll fenn a vesekárosodás kockázata napi 3 vagy annál több csésze kávé rendszeres fogyasztása esetén.

Hogyan zajlott a kutatás?

A tanulmány 16 éven keresztül készült: 1180, 18 és 45 év közötti résztvevőt vontak be és 7,5 éven keresztül jegyezték fel róluk az adatokat. Ezekből megállapították, hogy azoknál, akik lassabban emésztettek és naponta 3 vagy több csésze kávét ittak, 2,7-szer nagyobb valószínűséggel alakultak ki veseműködési zavarok, sőt, emellett 2,8-szor nagyobb volt a magas vérnyomás kialakulásának valószínűsége is náluk.

Mi a megoldás?

Mivel a túl sok koffein sok szempontból káros a szervezetre, így a koffeinmentes kávé lehet a megoldás, ha szívesen fogyasztanál több csészényit belőle egy nap. Korábban erről a fajta kávéról is írtunk már, bővebben itt olvashatsz róla:

Olvasd el ezt is!
Egészséges vagy káros? Eláruljuk, milyen hatással van a szervezetedre a koffeinmentes kávé

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 alternatíva kávé helyett, ami legalább annyira felpörget, mint a koffein