Katalin hercegnének van egy titkos neve, amit a biztonsága érdekében eddig senki nem tudott

Getty Images
Bíborka

Most viszont leleplezték Katalin kódnevét, amit gyakran használ.

Katalin hercegnének van egy titkos kódneve, amit egyszer véletlenül felfedett, de nem ő az egyetlen a családban, aki álnevet használ, amikor nyaral vagy épp vásárol. A Daily Star szerint Károly király és Kamilla királyné biztonsági okokból szintén használ álneveket. Katalin még 2010-ben egy brit boltos előtt buktatta le magát, amikor búvár felszerelést vásárolt, ugyanis otthon felejtette a tárcáját.

Amikor a tulajdonos, Dave Buckland le akarta foglalni Katalinnak a terméket, hiszen nem tudta kifizetni pénz nélkül, megkérdezte a nevét, aki így felelt:

„Cambridge asszony.”

-

Később egy barátja a Mail on Sunday című lapnak ezt nyilatkozta:

„Egyenesen ránézett, és azt mondta, hogy ez elég szokatlan vezetéknév. Fogalma sem volt róla, hogy a lány kicsoda. Csak mosolygott és azt mondta, visszajön a termékért.”

-

Furcsának tűnhet, hogy Katalint nem ismerte fel a boltos, de Katalin és Vilmos csak 2010 végén állt ki a nyilvánosság elé, hogy bejelentsék az eljegyzésüket. Mint kiderült, más alkalommal a pár teljesen más álneveket használt, - és valószínűleg ezek a nevek is változnak időről időre - Vilmost Danny Collins néven ismerik, Katalint pedig Daphne Clarkként. Érdekesség, hogy mindkét név D és C kezdőbetűkkel rendelkezik, ami megegyezik korábbi címeik kezdőbetűivel: Duchess of Cambridge és Duke of Cambridge. Néhány éve az is kiderült, hogy György herceg titkos neve Archie, amit még jóval azelőtt kapott, hogy unokatestvére, Meghan és Harry kisfia megszületett volna. Míg a néhai Erzsébet királynőt Shanon néven ismerte a személyzet és a biztonságiak, amikor üzletről tárgyalt, hogy megakadályozzák, hogy az esetlegesen őket lehallgató személyek felfedjék a valódi személyazonosságát.

Ezeket a képeket mindenkinek látnia kell:

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Ilyen volt Katalin hercegné, mielőtt híres lett: 8 dolog, amit nem tudtál a Vilmos előtti életéről

Forrás