A világ egyik legismertebb séfje döntött: kitiltja a vegánokat az étterméből, amivel nagy felháborodást keltett

Unsplash/Louis Hansel
Kata

Ez a sztárséf úgy döntött, bevállalja a kritikát és kitiltja a vegánokat. Nézd meg, miért döntött így!

Miután egy vegán – csak növényi eredetű táplálékot fogyasztó személy - vendég negatív véleményt írt az étterméről a kevés, számára is fogyasztható étel miatt, a híres séf, John Mountain úgy döntött, ezentúl egyetlen vegán sem térhet be hozzá. Persze ez a lépés hatalmas botrányt kavart, a húsevők és a húst nem fogyasztók durván egymásnak estek az online platformokon. Egyesek szerint ugyanis a szakács jól döntött, míg mások szerint ez a lépés elképesztően sértő és kirekesztő.

John Mountain sztárséf többé nem enged be vegánokat az éttermébe

A brit John Mountain sztárséf a BBC Great British Menu című műsorának köszönhetően vált szélesebb körben is ismerté évekkel ezelőtt. A tévés karrier után pedig visszavonult, Ausztráliába költözött, ahol megnyitotta álmai éttermét. Minden jól ment egészen addig, míg egy fiatal, vegán nő meg nem kérdezte a séfet, érdemes-e asztalt foglalnia nála, lesz-e mit ennie. Mountain séf igent mondott, biztosította a lányt, hogy készül arra a napra vegán zöldséges gnocchival.

Sajnos azonban egy zártkörű parti megszervezése és levezénylése annyira elterelte a figyelmét, hogy elfeledkezett a hölgynek tett ígéretéről. A kellemetlen este másnapján a nő úgy döntött, Facebook-on írja meg vélemény formájában, mennyire nem volt elégedett a vacsorájával, ugyanis végül csak főzeléket kapott a 32 dollárjáért, ami 11 ezer Ft-nak megfelelő összeg.

„Úgy gondolom, manapság hihetetlenül fontos lenne, hogy egy étterem mindenkit fogadni tudjon, szóval az, hogy a séf nem volt képes semmilyen vegán fogással előállni, jól mutatja a hiányosságait” – írta a lány a közösségi oldalon.

A komment nagy port kavart a vegán közösségben, sokan (olyanok, akik soha nem ettek ott) ezt olvasva gyorsan egy csillagot adtak ötből a Google-ben a séf éttermének, így rontva a hírnevét. Nem sokkal később John Mountain közleményt adott ki, melyben ez állt:

„Sajnos ezentúl minden vegán ki van tiltva az étteremből mentális és egészségügyi okokból. Megértésüket köszönjük!”

-

Mr. Mountain később, a botrány miatt azt nyilatkozta az ausztrál lapoknak, hogy megérti a vegánokat, de ő nem árul zsákbamacskát, van egy Pig című híres szakácskönyve, amely csak sertéssel készült ételeket tartalmaz. Hozzátette, nagyon szeretne mindenki ízlésének megfelelni, de nem mindig tud és a jövőben nem is szeretne.

Adunk pár tippet, ha vegánra váltanál:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
A nagy vegán kisokos: mit mivel cserélj le, ha életmódot váltanál

Ők már váltottak:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
7 híresség, aki a vegán életmódot választotta