Mutatjuk Jennifer Anistron titkos edzésprogramját, aminek mesés alakját köszönheti

Christopher Polk/Getty Images
Kata

Jennifer Aniston nagyon rákattant erre az új módszerre, jobban kedveli, mint a harcművészeteket. Ez pedig nála nagy szó!

Jennifer Aniston a világ egyik leghíresebb, legnépszerűbb és legtehetségesebb színésznője, aki 54 évesen is bombaformában van. Karrierjét a nyolcvanas évek végén kezdte, nemzetközi hírnevet az 1994 és 2004 között készült Jóbarátok című szitkom hozott neki, ám azután is sok nagyszerű produkcióban szerepelt, mint például a Derült égből Polly, a Marley meg én, A minden6ó, a Kellékfeleség, az Exférj újratöltve vagy az Anyák napja.
Jennifer Aniston 1998-ban találkozott először Brad Pitt-tel, aki 2000-ben feleségül vette, 2005-ben azonban elváltak, amikor feltűnt a színen Mrs. Smith, vagyis Angelina Jolie. Újabb nagy szerelem csak sokára érkezett az életébe, 2011-ben jött össze Justin Thereoux-val, aki 2012-ben kérte meg a kezét, esküvőjük 2015-ben volt. Sajnos 2017-ben a válás mellett döntöttek.
A szépséges színésznő nagyon odafigyel az egészségére, szinte minden interjúban kihangsúlyozza, mennyire fontos számára az egészséges étkezés, a mindennapos meditáció és a sport. Nemrég egy új mozgásformát fedezett fel magának, amivel minden eddiginél kecsesebb, rugalmasabb alakot érhetett el.

Íme, Jennifer Aniston új kedvenc edzésprogramja

A Pvolve névre hallgató funkcionális fitneszprogramot egy Rachel Katzman nevű Los Angeles-i személyi edző alapította néhány évvel ezelőtt, a technika pedig annyira jól működik, hogy sok sportos celeb is rákattant, köztük Jennifer Aniston. Katzman elmondása szerint a Jóbarátok sztárja egy barátján keresztül került az ő edzőtermébe, ahol nagyon jól érzi magát, imádja ezt a módszert. Aniston állítólag arról számolt be neki, hogy megnőtt az energiaszintje, sokkal többet bír, mint korábban.

Jennifer Aniston elárulta, melyek a kedvenc gyakorlatai a programból

Kitörés és pipa

Ez a gyakorlat egy comb közé vehető fitneszlabdával és szalaggal végezhető, lényege az, hogy enyhe guggolás közben végzünk előre és hátra kitöréseket, miközben spiccel a lábunk. Jen ezt nagyon kedveli, mert szuper jót tesz a csípőnek, a sérülés esélye pedig gyakorlatilag nulla.

Kar nyújtása ellenállással

Ezt a gyakorlatot szőnyegre térdelve, egyenes háttal kell kezdeni, szükséges hozzá egy szalag. Az egyik kezedet nyújtsd fel magasra, a másikkal pedig végezz körzéseket. Néhány kör után jöhet a karok váltása.

Kitörés és súlyzós emelés

Az alap pozíció egy enyhe guggolás, ebből törünk ki finoman hátra először a bal, majd a jobb lábbal. Amikor a láb hátra kerül, a kezünkben, mellkasunk előtt tartott súlyzókat széttárjuk, erősítve a vállainkat.

Nem csak Jennifer Aniston edzéstervét, de életmód tippjeit is érdemes ellesni:

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Jennifer Aniston 4 titkos életmód tippje

Vagy akár a stílustippjeit:

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
13 stílustrükk, amire Jennifer Aniston esküszik