A 60 éves Demi Moore falatnyi fürdőruhában mutatta meg a 20 éveseket megszégyenítő testét
Demi Moore az utóbbi időben már nem igazán vállal nagyobb szerepeket és inkább lányaival és volt férjével, Bruce Willis-szel igyekszik együtt tölteni az idejét.
A 60 éves szépséges sztár azonban az énidőt is fontosnak tartja, nem hiába néz ki 60 évesen is úgy, mint egy lenyűgöző szirén, akinek a testén és a bőrén semmit sem fogott az idő. Demi többször is hangsúlyozta, hogy a megfelelő táplálkozás és edzés mellett a meditáció és a minőségi pihenés segít megőrizni a fiatalságát. Persze sokan kételkednek ebben és köztudott, hogy Demi Moore is igénybe vett néhány plasztikai beavatkozást, de legfrissebb képétől még így is mindenki álla leesett.
A gyönyörű háromgyerekes színésznő – akinek legidősebb lánya, Rumer hamarosan anyai örömök elé néz – egy falatnyi bikiniben, kutyusával, Pilaffal az ölében töltött fel egy új képet. Bár az ennivaló négylábú mindössze fél kilót nyom és tündéri arca van, az összes komment a színésznő csodás alakjának szólt. Volt, aki konkrétan istennőnek nevezte Demit, de olyan is akadt, aki a titkára volt kíváncsi, hiszen 60-on túl lehetetlen, hogy valaki így nézzen ki.
Bár volt idő, amikor a sztár mély depresszióban és alkoholfüggőségben szenvedett, ma már újra megtalálta a boldogságát. Ez pedig elsősorban családjának és volt férjének, Bruce Willis-nek köszönhető, akikkel irigylésre méltó kapcsolata van.
Ezt olvastad már?
Híres nők, akiknek nagy problémát okozott a külseje egy szerep megszerzésénél