Britney Spears és férje alig egy év után válnak! Óriási háború elé néz a pop hercegnője

Kevin Winter/Getty Images
Kamilla

Alig egy év után hivatalosan is szakított a pop hercegnője és férje, Sam Asghari.

Már márciusban felröppentek olyan pletykák, hogy nincs minden rendben köztük, ugyanis Britney a menedzserével ment nyaralni és a jegygyűrűje sem volt rajta, ahogy fiatal férjén sem lehetett látni. Akkor cáfolták a róluk szóló hírt, most azonban úgy fest nemcsak hogy igaz, de igencsak kemény válás elé néz az egykori szerelmespár.

A Britney Spears-hez közel álló források szerint ez a legjobb az énekesnőnek és ezen már semmi sem változtathat. A sztár és színész kedvese még 2016-ban ismerkedtek meg az énekesnő Slumber Party című klipjének forgatásán. Néhány hónappal később hivatalossá tették a kapcsolatukat és össze is költöztek. Sokan igazi áldásnak tartották a férfi érkezését a híresség életébe, hiszen boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnt Sam Ashgari mellett. Sok közös programot csináltak, és a gyámsági hercehurcában is végig kiállt mellette.

Esküvőjük álombaillő volt, hiszen hintón érkeztek és a világ legnagyobb sztárjai osztoztak az örömükben. Többek között Madonna, Selena Gomez és Paris Hilton is jelen volt a nagy napon. Ezért sem érti senki, mi történhetett az elmúlt 14 hónapban, ami a szakításhoz vezetett.

Természetesen már számos spekuláció napvilágot látott, így az is felmerült, hogy Britney hamarosan megjelenő könyvéhez van köze a válásnak, de a férfi hűtlensége sem kizárható.

Asghari hivatalosan szerdán nyújtotta be a válókeresetet, „kibékíthetetlen ellentétekre” hivatkozva, és a TMZ szerint 2023. július 28-át jelölte meg a válás dátumaként. Persze Britney sem tétlenkedik, mivel Kim Kardashian válóperes ügyvédjét, Laura Wassert kérte fel a válás gördülékeny lebonyolításához.

A bírósági dokumentumok szerint Asghari házastársi támogatást és az ügyvédi díjak fedezését kéri feleségétől, amit Britney jelenleg nem akar neki megadni, de már azt is hallani vélték többen a köreikből, hogy a színész azzal fenyegetőzik, hogy nagyon kínos és az énekesnőre nézve igencsak kemény dolgokat fog elmondani a nyilvánosság előtt, ha nem fizeti ki.

Britney könyve egyébként október 24-én kerül a nemzetközi könyves boltok polcaira, amely lehetséges, hogy erre a megdöbbentő hírre is választ adhat...

Ha szereted Britney-t, akkor ezt is érdemes elolvasnod:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Britney Spears mindent felfedett a nagy port kavart tárgyalásán - Emberkereskedelemhez hasonlította a vele történteket

Ha olvasnál még az énekesnőről!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 alkalom, mikor híres nőket kíméletlenül megszégyenített a média