Tanulj te is Hajdu Niki rémtörténetéből

A modellügynökség

Folyamatosan próbálunk segíteni a blogon, hogy ne légy átverés áldozata.

Sajnos léteznek kevésbé profi, magukat modellügynökségnek kiadó cégek, amelyek számos rémtörténet felelősei. Ezeknél az ügynökségeknél a tehetségek felfedezése helyett leginkább a lányok lehúzása a cél, ezért hallani olyanokat, hogy a modellkedés több százezres portfólióval és azonnali szerződéskötéssel jár, amelytől a modell menekülni sem tud. Bosszantó módon a legjobb ügynökségeket is sokszor ezekkel azonosítják, így a mai bejegyzésünk célja, hogy senki se essen többé ezen cégek álozatául. Lehet, hogy sosem gondoltad volna, de a ma már nemzetközileg ismert Hajdu Niki évekkel ezelőtt kétmillió forintot törlesztett egykori “ügynökségének” egy elhamarkodott aláírás miatt. Nikit egykor ugyan megtalálták, de sosem fedezték fel a benne rejlő tehetséget: munkát sosem adtak neki, de a szerződésben megállapított kötbér kifizetését azonnal követelték tőle, amikor a továbblépés mellett döntött. Mai bejegyzésünkből kiderül, hogy topmodellünk története sajnos nagyon is valós, így több pontban is figyelmeztet arra a helyzetre, amikor érdemes kisétálni az ajtón és keresni egy profi menedzsmentet.


Az egész azzal kezdődött, hogy csak szép dolgokat ígértek Nikinek, aki után mindössze három napot kapott arra, hogy aláírja a szerződését. Ennyi idő alatt a szüleivel ügyvédet sem tudtak fogadni, ráadásul folyamatosan sürgették telefonon a válasszal. Sajnálatos módon rögtön sor került a szerződés megkötésére, amiről rövid időn belül ki is derült, hogy sosem szabadott volna aláírni. Jó tanács: mindig kérd ki előre a szerződésedet, amit nézess át ügyvéddel, valamint legyen saját aláírt példányod, amit magaddal viszel.

Nagyon hamar rájött, hogy ez így ilyen formában nem vezet sehova, ezért miután Nikinek problémái voltak az iskolában és folyamatosan ingyen dolgozott, úgy döntött, tovább szeretne lépni. Ekkor az ügynöksége már perrel fenyegette, végül kizárólag 1 500 000 Ft kötbér, plusz a per költségének kifizetésével tudta maga mögött hagyni ezt a rémálmot. Meg kell jegyeznünk, hogy Niki Mesztegnyőről származik, ahol szülei fáradtságos munkával nagyjából két év alatt keresték meg normál esetben ezt az összeget. Mindezt azért, mert az aljas ügynökség kihasználta, hogy hittek az általuk ígért komoly külföldi karrierben, amire persze sosem volt reális esély. Jó tanács: légy tisztában azzal, milyen feltételekkel lehet megszüntetni a szerződést, viszont ha előre látod benne a kötbér szót, azonnal menekülj.

Olvasd el ezt is!
Mit kell tudni a modellszerződésekről?

Első útja Párizsba vezetett, ami nagyon jól hangozhat, csakhogy Niki híján volt bármilyen nyelvtudásnak és tapasztalatnak, ráadásul semmilyen információt nem kapott, amikor iskolaidő alatt repült teljesen kezdőként. Nagyon kellemetlenül a párizsi ügynökségnek jutott az a feladat, hogy a kezdetektől elmagyarázzák a modellkedés szabályait, hiszen Nikinek arról sem volt fogalma, hogy működnek a castingok. Első útjának következménye az lett, hogy megbukott az iskolában, az út pedig a magyar szervezésnek köszönhetően nem kevés többletköltséggel járt. Kiskorúként úgy küldték ki, hogy az átszállásnál annyit mondtak neki, csapódjon egy felnőtthöz, majd úgy átjut a kapun. Később a bécsi divathéten is járt, ám olyannyira nem volt összeszedett a menedzsmentje, hogy mialatt elküldték castingokra és ruhapróbára, lett volna egy másik munkája. Végül a bécsi ügynökség hazaküldte úgy, hogy a saját pénzéből kellett megoldania az utazást, ami csak Győrig sikerült, így szüleinek kellett elutazniuk érte. Jó tanács: mindenképpen olyan menedzsmentet keress, amelynek legalább olyan fontos az iskolai tanulmányod, mint a szüleidnek, emellett sose engedd, hogy teljesen tapasztalatlanul és információ hiányában dobjanak be a mélyvízbe, vagyis külföldi piacokra.


Olvasd el ezt is!
Hajdu Niki legújabb divatanyaga New Yorkból

Szerencsére hosszú évekkel ezelőtt összehozott minket a sors, így közösen újult erővel sikerült a lehető leggyorsabban átlendülnünk ezen a bizony lelkileg is megterhelő problémán. Velünk iskolaidő alatt csak egy-egy napokra utazott Németországba az egyik legjobb ügynökséghez direkt munkákra, komolyabb összegekért. Amíg a korábbi ügynökségénél sosem volt színvonalas munkája és egy forintot nem keresett (sőt még 90 ezret lehúztak róla portfólió készítése címén!!), addig az Attractive-nál egy év alatt bekerült az összes hazai magazin fő divatanyagába, a legnagyobb magyar designereknek dolgozott, például többször szerepelt a USE unused-kampányában és lookbookjában is. Csak abból a pénzből, amit itthon keresett, ki tudta segíteni a szüleit és kifizetni a per költségét is, mert sajnos vesztett az egykori ügynökségével szemben. Azt kell mondanunk, hogy még a kötbér kifizetésével is jobban járt, mint ha ott marad, és soha nem lesz belőle nemzetközi modell, valamint sosem keres pénzt a munkájából, maximum csak az ügynökségének.

Közben természetesen megtanulta tőlünk, hogyan kell tökéletesen járni a kifutón és hogy miként viselkedjen a castingokon. Irodánkban lehetősége volt a világ legnevesebb ügynökségeivel találkozni, mindezt anélkül, hogy felborította volna a tanrendjét. Sikeres érettségit tudott tenni, hiszen csak nyáron küldtük el hosszabb utakra, először például Szöulba 2 hónapra, ahonnan gyönyörű képekkel tért haza. Segítségünkkel a nyári utazása alatt is tanárok adtak neki különórákat Skype-on keresztül. Érettségi után, profi divatanyagainak köszönhetően eljutott Szingapúr legjobb ügynökségéhez, azóta pedig már járt többek közt Londonban, Milánóban, Tokióban, Sydney-ben és New Yorkban is többször.

Külön érdekesség, hogy Niki néhány évvel ezelőtt nyilatkozott az esetről az egyik hazai tévécsatornának is, ekkor maguk a riporterek néztek utána a szóban forgó ügynökség működésének. Nagyon tanulságos felvétel volt, ugyanis azonnal egy 80 ezer forintos portfóliót akartak a nyakukba varrni, mikor még ki sem derült, hogy a jelentkező alkalmas lenne-e modellnek. Niki borzasztó története szerencsére jól végződött, de arra kérünk, hogy légy nagyon óvatos és mindig járj utána a dolgoknak, mert a csalók sajnos bűntudat nélkül lecsapnak a fiatal lányokra és a mit sem sejtő szülőkre.

Olvasd el ezt is!
Hajdu Niki legsportosabb munkája
Olvasd el ezt is!
Hajdu Niki bőrápolási tippjei
Olvasd el ezt is!
9 jó tanács kezdő modelleknek