„Hány kalória van ebben a narancslében?” – kérdezte a hatéves lányom, én pedig kis híján elbőgtem magam
12 éves korom óta küzdöttem a testsúlyommal, és elhatároztam, ha lányom lesz, soha nem fogok még csak beszélni se előtte a fogyókúráról. Most úgy érzem, kudarcot vallottam, ugyanakkor megnyugtat, hogy képes voltam vele az ő szintjén beszélni erről. Jenny igaz története.
Miután Sadie megszületett, keményen dolgoztam, hogy visszanyerjem az alakom, és mire a lányom másfél éves lett, újra terhes lettem. A testem komoly változásokon ment át, de a mentalitásom maradt a régi: továbbra is boldogtalan voltam amiatt, ahogyan kinéztem. Ekkor nagy döntésre szántam rá magam: beiratkoztam egy CrossFit-edzésre. Egy hónap után látványosan erősebb lettem és olyan dolgokat is meg tudtam csinálni, amelyeket azelőtt soha (például húzódzkodni), ami óriási elégtétel volt. Életemben először büszke voltam a testemre és ámulattal töltött el, mi mindenre képes – végre erre figyeltem, nem arra, hogyan nézek ki.
Bizakodó voltam, hogy ez a változás a lányomat is bátorítja majd abban, hogy magabiztos nővé érjen: reméltem, pozitív példát mutatok neki azzal, hogy szeretem a testem. Sokat beszéltem neki az egészséges étkezésről, arról, hogy az edzés arra való, hogy erősebbek legyünk, büszkék legyünk a csodálatos dolgokra, amikre a testünk képes és hogy milyen fontos gondoskodni a testünkről.
Úgyhogy eléggé sokkolt, amikor Sadie mindössze hatévesen rámutatott egy pohár narancslére a reggelizőasztalnál és megkérdezte: – Ebben hány kalória van? – Émelyegni kezdtem. Hatéves és tud a kalóriákról? Szó sem lehet róla, hogy belőle is diétafüggő legyen, ráadásul feleannyi idősen, mint amikor én kezdtem! Tudtam, hogy ez az egyik legfontosabb beszélgetés, amit le kell folytatnom vele, és nagyon megválogattam a szavaimat.