Promóciók
3 ok, amiért a diétád nem működik
Nagyon úgy tűnik, hogy igaz: összejött a Bridgerton két sztárja a való életben
Ezek a fotók most ismét nagy figyelemnek örvendenek, és egyre többen vélik úgy, hogy egy párt alkot a két sztár.
9 dolog, amit a pasik csak akkor csinálnak, ha nagyon szerelmesek
Sokszor nehéz különbséget tenni vonzalom és igaz szerelem között, pedig óriási különbség van a kettő között, ami a férfiak esetében még inkább igaznak mondható.
Napi horoszkóp május 13.: a Bikák hatalmas lendületet kapnak, a Skorpiók elhamarkodottan ítélkeznek
A hét első napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Palvin Barbi gyönyörű erdei tündérnek öltözött: elképesztő szettben jelent meg
A magyar modell mindig meg tudja lepni a rajongókat.
Kevés kalóriát számolsz:
Szakértők szerint gyakran az jelenti a problémát, hogy sokan kevesebb kalóriát számolnak össze. Mondjuk te azt hiszed, hogy 1500-at fogyasztottál, de közben 2300-at is akár! Hiszen az adagokkal kapcsolatban hajlamosak vagyunk csalni (kisebbet számolni), plusz a folyékony kalóriákat (alkoholos italok, kávé, gyümölcslé) rengetegen nem is számolják bele, pedig nagyon is kellene.
Izomból fogysz:
Még, ha egészségesen is fogyókúrázol, minimálisan mindenképpen leadsz az izomzatodból is. Viszont minél több izom van a testeden, annál több kalóriát égetsz el. Ha viszont fogysz belőle, kevesebb kalóriára lesz szüksége a testednek. Figyelj rá, hogy sok fehérjét fogyassz, és a kardióedzések mellett az erősítést se hanyagold el.
Nem alszol eleget:
Ha keveset alszol, lelassul az anyagcseréd, többet raktároz a szervezeted, és az éhségért felelős hormonok termelődése is serken. Szóval a megfelelő és pihentető alvásra figyelj oda!
Ezen kívül arra nagyon figyelj, hogy az étrended sok-sok zöldséget tartalmazzon!
"Sokan vagyunk a helyes táplálkozással és a sportos életmóddal úgy, hogy megpróbáljuk minden egyes lépését betartani… Viszont közbejött egy túlórázós nap, kihagysz egy edzést, otthon késő este nincs kedved már főzni másnapra. Ez minden nő életében előfordul, nincs ezzel probléma. A probléma ott kezdődik, ha ebbe a helyzetbe beletörődsz és sodródsz a mindennapokkal! Én nem tudok helyetted elmenni edzeni vagy főzni, de tudok segíteni abban, hogyan varázsolhatsz pillanatok alatt ínycsiklandozó és egészséges falatokat bármikor. Összegyűjtöttem pár olyan receptet, amit azon nyomban bevethetsz: ha átugrik a pasid egy vacsira vagy akár ha az anyósjelöltet akarod lenyűgözni. Higgyétek el, ezek tényleg beváltak már! Ide kattintva pedig egy egész testet átmozgató edzést találsz."
4 személyre
- 1 csomag eisberg Őszi salátamix
- 200 g jázminrizs
- 300 g tenger gyümölcsei mix
- 1/2 szál póréhagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- chili
- zöldcitrom
- eisberg Ezersziget öntet
200 gramm jázminrizst egyszerű sós vízben megfőzünk, majd leszűrünk.
Olívaolajon póréhagymát, fokhagymát, egy kis chilit megpirítunk, majd hozzáadjuk a tenger gyümölcseit: rákot, kagylót, polipot. Sózzuk, forgatjuk.
A tenger gyümölcseit ha felhasználás előtt kiolvasztjuk, akkor inkább pirul és nem fő. Így nem lesz rágós, nyúlós.
A lime-mal kicsit gurigázzunk, hogy megpuhuljon és több levet adjon. A héját lereszeljük, hozzáadjuk, és a levét belefacsarjuk a serpenyőben sülő tenger gyümölcseihez.
Hagyjuk hűlni, majd hozzáadjuk a lehűlt rizst, az eisberg Őszi mix salátakeveréket és az eisberg Ezersziget öntetet.
Az őszi mix salátában van sütőtök, amit eddig nyersen nem nagyon fogyasztottunk, pedig fontos, hiszen igazán finommá, különlegessé teszi a salátát.
Az egészet jó alaposan összekeverjük.
A végén lime gerezdekkel díszíthetjük.
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
A New Balance a legendás szürke színét ünnepli, a legnagobb sztárok pedig odáig vannak érte!
Napi horoszkóp május 14.: az Ikreknek érdemes kevesebbet aggodalmaskodniuk, a Mérlegek számukra fontos projekten dolgoznak
A csillagok a mai napra is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.
A legvadabb okok, amik miatt pároknak fel kellett függeszteniük a hancúrozást
Annak ellenére, hogy élvezetes és kifejezetten felemelő a szexuális együttlét, bizonyos esetekben mégis élhetünk át kínos pillanatokat.
4+1 dekortipp, amivel hamisítatlan nyári hangulatot varázsolhatsz a kertbe
Nyáron élvezzük csak igazán a kertet, az erkélyt és a bulikat a szabad ég alatt. Olyan ötleteket szeretnénk most megosztani veletek, melyekkel még szórakoztatóbbá tehetitek a kinti időtöltést. Éljen a nyár!
4 híres film, amiből nem derült ki a karakter valódi sorsa - így folytatódott a történetük a könyvek szerint!
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
6 ártalmatlannak tűnő tünet, amit valójában betegségre utal
Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.