A leghíresebb potencianövelő csökkenti az Arzheimer-kór kockázatát? Új kutatási eredmények bizonyítják!

Makidotvn/Getty Images
Emma

Fontos: TILOS egyfajta Alzheimer-kórt megelőző, prevenciós kezelésként tekinteni a Viagrára, azonban a szakemberek felfedezése további vizsgálatokra ad okot.

A kutatások szerint súlyos árat fizethetünk az ártatlannak tűnő hétköznapi (Rossz!) szokásainkért, ugyanis vannak köztük olyanok, amelyek rendkívül károsak az egészségünkre – például növelhetik az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. A jó hír viszont az, hogy akadnak azért olyan dolgok is, amelyekkel éppen ellenkező hatást érhetünk el: a szakemberek például rávilágítottak már arra is, hogy a kávéfogyasztás egyfajta fegyver lehet az Alzheimer-, és a Parkinson-kór ellen vívott harcban, mert csökkentheti azok kialakulásának esélyét. Sőt, egy több mint 260.000 férfi közreműködésével végzett vizsgálat szerint akár a merevedési zavarok kezelésére szedett gyógyszerek (például a Viagra) is hasonló védelmet biztosíthatnak az Alzheimer-kór ellen, mint a kávé: a kutatók azt mondják, 18%-kal kisebb volt a demenciát okozó állapot kialakulásának valószínűsége azoknál, akik potencianövelőt szednek.

forrás: HAZEMMKAMAL/Getty Images
Egy kutatás szerint kisebb az esélye az Alzheimer-kór kialakulására azoknál a férfiaknál, akik potencianövelőt, például Viagrát szednek.

Az olyan gyógyszereket, mint a Viagra, eredetileg a magas vérnyomás, illetve a koszorúérgörcs kezelésére kezdték el kifejleszteni, de az állatokkal végzett kutatások eredményei azt sugallják, hogy valamiféle védőszerepet töltenek be az agy, az agysejtjeink működével kapcsolatban is. A Neurology tanulmányából kiderült, hogy azoknál a férfiaknál volt a legkisebb az esélye az Alzheimer-kór kialakulására, akiknek merevedési zavar elleni gyógyszert írtak fel – és rendszeresen be is szedték azokat. A tanulmány egyik szerzője, Dr. Ruth Brauer természetesen azonnal nyomatékosan megjegyezte azt is, hogy a témában további, átfogó kutatásokra (És ennél jóval több bizonyítékra!) van szükség a potencianövelő gyógyszerek lehetséges előnyeiről és optimális adagolásáról, az említett írás tulajdonképpen csak egy új irányt mutat azzal kapcsolatban, merre érdemes folytatniuk a vizsgálatot - semmiképpen sem szabad mondhatni prevenciós kezelésként tekinteni a Viagrára.