Tóth Gabi és új párja először meséltek kapcsolatuk kialakulásáról, és arról, megcsalták-e volt párjukat

tv2
Kamilla

Az elmúlt hetekben nagy volt a csend Tóth Gabi háza táján, most viszont a Story magazinnak adott interjújában tárulkozott ki, méghozzá fiatal táncos szerelmével, Papp Máté Bencével.

Az énekesnő és a Fricska táncosának kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, hiszen viszonyuk elején még mindketten kapcsolatban voltak. Sőt, Gabinak lényegében meghitt családi életét kellett felrúgnia azért, hogy együtt lehessen Mátéval, akivel most több mindent megosztottak szerelmükről és a tavalyi megismerkedésükről.

Tavasz augusztusban robbant a hír, hogy Krausz Gáborral való házasságát 6 év után lezárja, és új életet kezd egy fiatal táncos férfival, ez pedig olyan nagy felháborodást és botrányt keltett, hogy sokan szó szerint elpártoltak a celebtől. Azt tudni lehetett, hogy Tóth Gabi és Papp Máté Bence a sztár erdélyi turnéja során került közel egymáshoz, de annak pontos részleteit nem osztották meg. Legalábbis idáig.

Az erdélyi turnén kezdtünk el ismerkedni Mátéval. Utána kerülhettünk volna egy valódi ismerkedési fázisba, de akkor már mindenhol megjelent, hogy együtt vagyunk. Akkor már dolgoztunk együtt, és az hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk: azonos az értékrendünk, az érdeklődési körünk, hasonlóan gondolkozunk, ugyanúgy látjuk a dolgokat az életben. Olyan típusú ember, akivel nagyon mély bölcselkedésekbe tudok belemenni.

-

Gabi elmondta, hogy nagyon jó barátra talált rá Máté személyében, majd azon kapta magát, hogy éjszakákat beszélgetnek át Erdélyben. Az énekesnő szerint azért is tudott így alakulni a kapcsolatuk, mert akkor már egyiküknek sem volt boldog a magánélete.

Amikor kiderült számunkra Mátéval, hogy ez több mint barátság, akkor mindenki tisztázta a dolgait. Tiszteltük annyira az előző párjainkat, hogy rögtön lezártuk. Nem volt hazudozás, nem volt hónapokig titokban találkozgatás.

-

Máté is megszólalt az interjúban, aki elmondta, hogy a kapcsolatuk médiavisszhangjára nem volt felkészülve, és nagy próbatétel volt ez a kapcsolatuknak, amin sikeresen átlendültek. Ehhez egyébként annak is köze volt, hogy a legnehezebb pillanatokban Gabi, szerelme családjánál talált menedékre.

Náluk biztonságra leltem. Az első pillanattól kezdve óriási szeretettel fogadtak. Ha ők nem lettek volna, biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebben vészelem át ezt az időszakot.

-

ha kíváncsi vagy, hány híres magyar pasival járt Gabi az elmúlt években, akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Ők voltak Tóth Gabi exei

forrás